Nagy segítség a kisvállalkozóknak az áfamentesség határának 50 százalékos emelése, összhangban van a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslataival – közölte az MKIK arra válaszul, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, 18 millió forintra emelik január 1-jétől visszamenőlegesen az áfa alanyi adómentességének határát.
Nagy Elek most kiemelte,
a miniszteri bejelentés meghaladja várakozásaikat, hiszen az áfahatár felemelését két lépcsőben javasolták.
Az azonnali, visszamenőleges hatályú intézkedést nagyon fontos lépésnek tartják a kkv-szektor támogatásában, mert az elmúlt évek magas inflációja miatt a főállású vállalkozók jelentős része az idei évben várhatóan már szeptember-október környékén elérte volna a 12 milliós határt. Így viszont teljesítményük további fenntartásával a GDP utolsó negyedéves növekedési üteméhez is jelentős mértékben hozzá tudnak járulni – tette hozzá a kamara elnöke.
Az MKIK közleményében kitért arra, hogy az NGM kisvállalkozásokat segítő döntése a vállalkozók szűk körének – például a tavaly 12 és 18 millió forint közötti árbevételt elérő vállalkozásoknak – egy egyszeri plusz adminisztrációs feladatot jelenthet majd, amit azonban kellőképpen kompenzál az áfamentesség határának emelése. Ezeknek a speciális eseteknek a vállalkozásbarát részletszabályozására a kamara javaslatcsomagot küld a kormány számára.
Az MKIK korábban javasolta azt is, hogy az áfahatár emelésével egyidejűleg a katás vállalkozók esetében kerüljön visszavezetésre a magasabb tételes adó választásának lehetősége, azaz az 50 ezer forint tételes katás adó mellett legyen választható havi 75 ezer forintos tételes adóbefizetés is, a magasabb mértékű nyugdíjjogosultság biztosításához – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Nagy Márton: a kormány fegyelmező erejét érvényesítjük, ha kell
850 ezer céget érint a döntés, amely szerint 12-ről 18 millióra emelték az alanyi áfamentességet, de itt nem állnak meg, jövőre a kiva értékhatárait is megnövelik - jelentette be Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter szerint az embereknél van pénz, most az inflációra kell figyelni, és ha kell, akkor a kormány beavatkozik. Nagy Márton Rákosrendező sorsáról is beszélt. Erről itt olvashatnak összefoglalót >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon