A Workforce vezetője lapunknak elárulta, hogy partnercégeiknél már a gyakorlatban is egyre többen alkalmazzák a mesterséges intelligenciát (AI). „Vannak olyan adatbeviteli folyamatok, illetve ügyfélszolgálati tevékenységek, amit már AI-jal próbálnak megoldani”.

A vállalatok rájöttek, hogy alkalmazkodniuk kell a munkaerőpiachoz, ezért meglévő munkavállalóikat is képzik AI-kompetenciák elsajátítására.

„Realizálták azt, hogy ez a jövő és ahhoz, hogy versenyképesek tudjanak maradni, szükséges az, hogy olyan munkatársaik legyenek, akik rendelkeznek megfelelő kompetenciákkal”.

Az állásinterjún már előny az AI-tudás

Csákvári Róbert szerint sok pozíciónál már előnyt jelent, ha valaki rendelkezik mesterséges intelligenciával kapcsolatos ismeretekkel.

Bár még nem standard elvárás, hogy valaki beírja önéletrajzába az AI-kompetenciáit, egyre keresettebbé válik, így mindenféleképpen előnnyel jár

A Workforce vezetője szerint a legtöbb vállalat az adatvezérelt működést támogatja a jövőben. „Minden, ami adat, adatbevitel, adatfeldolgozás, adatértelmezés, gépi tanítás, mind-mind olyan plusz munkaköröket fog előtérbe hozni, amivel ezeket a tevékenységfolyamatokat lehet támogatni" – magyarázta.

A kékgalléros munkakörök is változni fognak, az automatizáció révén egyre több ilyen állás szűnik meg, de Csákvári Róbert szerint ezekből a munkakörökből képzéssel át lehet terelni a munkavállalókat. 

„Nagyon sokan elkezdték önszorgalomból ezeket a képzéseket, realizálva azt, hogy ez a jövő” 

– tette hozzá. Az AI bevezetésének pozitív hatásai már most érezhetők: a gyártó-termelő cégeknél olyan időbeosztás-optimalizálás történik, amelynek köszönhetően „sokkal hatékonyabban lehet a munkaidőt tervezni, optimalizálni, és így több ideje jut az embereknek a családjukra is”. A fluktuációcsökkentő hatások is megmutatkoznak, mivel a munkavállalók kevésbé érzik megterhelőnek a munkájukat.

Csákvári Róbert
Csákvári Róbert
Kép: Index, Tövissi Bence

Az egyes munkakörökért elkérhető bérsávok is felértékelődnek az AI-kompetenciákkal: „a munkakörök között lesz egy bizonyos szintű bérsáv különbség, pláne az AI kompetenciával rendelkező munkatársaknál, és ez motivációt jelenthet a munkavállalók számára a továbbképzésre” – véli.

Önszorgalomból is tanulnak a munkavállalók

A szakember szerint kifejezetten előremutató az ingyenes háromórás online alapozó AI-képzés, amit Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos jelentett be, és a mijovunk.hu oldalon érhető el.

A motiváció nem csak a kormány oldaláról, hanem minden irányból érkezik a munkavállalók felé: „most a csapból is az AI folyik”. Médiából, munkahelyről, internetről folyamatosan hallanak az AI-ról, és vannak azok a típusú emberek, akik ezt felismerve látják a lehetőséget, és önszorgalomból keresnek olyan lehetőségeket, olyan képzőhelyeket, ahol ezt a tudást elsajátíthatják.

Azok a vállalatok, amelyek már beépítették a stratégiájukba az AI-t, azok a vállalati kommunikációjukban is azt erősítik, hogy lehetőséget szeretnének adni minden olyan munkavállalónak, aki nyitott erre – világított rá Csákvári.

Már a toborzásban is használják az AI-t

A Workforce-nál már alkalmazzák a mesterséges intelligenciát a toborzási folyamatokban, például amikor a jelölteket előszűrik.

„A toborzókat azonban nem tudja helyettesíteni az AI, mert az a fajta tudás, tapasztalat, megérzés még nem áll rendelkezésre”

– hangsúlyozta Csákvári. Így az AI elsősorban az adatvezérelt előszűrésben segít, de a végső döntés továbbra is emberi felelősség marad. „Az, hogy a jelölt az adott szervezetbe beillik-e, a vállalat vezetőjével mennyire tud együttműködni, ezt a toborzónak kell kiderítenie.”
A mesterséges intelligencia jelentősen felgyorsítja a toborzási folyamatokat. Segítségével a toborzóknak már csak az előszűrt, az ideálishoz sokkal közelebb álló jelöltekkel kell foglalkoznia.

Csákvári Róbert
Csákvári Róbert
Kép: Index, Tövissi Bence

Ennek eredményeként csökken a fluktuáció, mert jobb minőségű toborzás valósul meg, és az ügyfelek is elégedettebbek.

Fontos kiemelni, hogy bár az AI kiszűri a nem releváns jelölteket, de ez nem jelenti azt, hogy az így kirostált jelöltek később ne találnának állást. „Lehet, hogy arra az állásra nem fog ajánlatot kapni, de egy másikra igen” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy az AI segíthet abban is, hogy automatikus üzenetet kapjon a jelölt más pozíciókról, amelyek ráadásul sokkal jobban passzolnak az elképzeléseihez.

A vezető elárulta, hogy nem csak a toborzás területén használják az AI-t.

A CRM rendszerükben például az AI pontosan meg tudja mondani az adatok alapján, hogy melyek azok a potenciális cégek, akiket érdemes megkeresniük üzletkötéssel. A Workforce-nál már létrehoztak egy digitalizációért felelős munkatársi pozíciót is.

A fiatal generáció szemében különösen nagy előny, ha egy munkahely elmondhatja magáról, hogy több folyamat kapcsán működik nála az AI. „Ezek hívószavak” – fogalmazott a szakember, aki szerint a cél az, hogy a munkavállalók lehetőségként tekintsenek a mesterséges intelligenciára.

Korábban bemutattuk a KPMG felmérését, amely szerint egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó. Cikkünket ide kattintva olvashatja el.