Moldovában a Dnyeszter melléki szakadár területen az élelmiszeripar kivételével minden ipari ágazatban ideiglenesen megszűnt a termelés, miután a Gazprom orosz energiaipari óriáscég január 1-jétől leállította az Ukrajnán át Európába irányuló földgázszállítást – közölte Szergej Obolonyik miniszterelnök-helyettes.
Még túl korai lenne megítélni, hogyan alakul a helyzet (…) A probléma annyira kiterjedt, hogy ha hosszú ideig nem oldódik meg, akkor máris visszafordíthatatlan változások következnek be, vagyis a vállalkozások nem lesznek képesek újraindítani termelésüket – mondta.
Vagyim Krasznoszelszkij Dnyeszter melléki elnök szerint a régió északi részének gázkészletei tíznapos korlátozott használatra elegendők, míg a déli részeken kétszer ennyi időre. Hozzátette: a terület legnagyobb erőműve gázüzemről szénre állt át, így legalább az év első két hónapjában képes lehet árammal ellátni a lakosságot.
A Gazprom már decemberben bejelentette a Moldovába irányuló szállítások leállítását, és 709 millió dollár tartozás kifizetését követeli az országtól.
Az Európa-barát chisinaui kormány azonban – amely Moldova Oroszországtól való energiafüggőségének csökkentése érdekében az ország szükségleteinek több mint 60 százalékát a szomszédos Romániából importálja – azt állítja, hogy a fennmaradó tartozásának összege csupán mintegy kilencmillió dollár.
A Szovjetunió széthullása után Moldovától elszakadt, csaknem félmilliós orosz ajkú lakossággal rendelkező Dnyeszter melléki területen szerdán reggel elsőként a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás állt le a háztartásokban. A szakadár terület vezetésének tájékoztatása szerint a kórházakat és a szociális létesítményeket, az üzleteket és a toronyházakat a meglévő tartalékokból látják el a következő napokban.
A Tirasztyeploenergo helyi energiavállalat arra kérte a családokat, hogy egyetlen szobában összegyűlve, az ablakokat függönyökkel vagy takarókkal letakarva és elektromos fűtőtesteket használva próbálják melegen tartani magukat.
Daszvidanja orosz vezetékes gáz, zdrasztvujtye orosz LNG
2024-ben minden eddiginél több cseppfolyósított földgáz érkezett az Európai Unióba Szibériából. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban