Ha teljesen leállna a Barátság kőolajvezeték,
az üzemanyagárak akár 10 százalékkal is emelkedhetnének Magyarországon
– mondta Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója. Hozzátette, hogy a legnagyobb kockázat azonban nem az ár, hanem az ellátásbiztonság, amelyet a diverzifikációval és a stratégiai tartalékokkal igyekeznek garantálni – írja az Index.
Hernádi Zsolt az ATV-nek elmondta, Magyarország számára a legfontosabb nem az ár, hanem a folyamatos ellátás biztosítása. A MOL vezérigazgatója hozzátette, hazánk 2027-re képes lesz más típusú kőolajokat is feldolgozni a Százhalombattai finomítóban, de ez nem jelenti azt, hogy át kell állni az orosz olajról.
A költségek kapcsán kifejtette, ez a beruházás körülbelül 200 milliárd forintba kerül, és lehetővé teszi, hogy a finomító a jelenlegi 50 százalékos Brent-feldolgozási képesség helyett számos más olajtípust is kezelni tudjon.
Ha a Barátság-vezeték teljesen leállna, naponta mintegy 42 ezer tonna üzemanyagot kellene más módon beszerezni, ami körülbelül 800 vagon vagy 170 tartályautó szállítását jelentené
– hangsúlyozta Hernádi Zsolt.
Hernádi kiemelte, hogy Magyarország körülbelül 30 napnyi stratégiai kőolajtartalékkal rendelkezik, plusz további 45 napnyi üzemanyag-tartalékkal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány