Októbertől tovább egyszerűsödött a fizetési meghagyásos eljárás:
az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek nem postán, hanem elektronikusan, a cégkapun, a tárhelyükön keresztül kapják a meghagyást és az eljáráshoz kapcsolódó iratokat is, például a hiánypótlási felhívást
– közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).
Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.
Ha a közjegyző szabályosnak talál egy elektronikusan kezdeményezett fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet, akkor három munkanapon belül kibocsátja a fizetési meghagyást. Amennyiben a címzett a kézbesítéstől számított 15 napon belül nem vitatja a követelést, akkor a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, és végrehajtási eljárás is indítható a kötelezettel szemben.
Egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy
ha a kötelezett nem veszi át a fizetési meghagyást - nem tölti le a dokumentumot a tárhelyről – akkor sem tud kibújni a következmények alól.
Ugyanis a tárhely szolgáltatója kétszer értesíti a kötelezettet e-mailen a dokumentum érkezéséről, a második értesítést követő ötödik munkanapon pedig kézbesítettnek minősül a fizetési meghagyás.
Ezért, ha valaki vitatja a pénzkövetelés jogosságát vagy a tartozás összegét, akkor ellentmondással kell élnie. Ezt az e-ügyintézésre kötelezettek elektronikus úton, a MOKK rendszerén keresztül tehetik meg. Ha valaki nem vitatja a követelést, de fizetési nehézségei vannak, akkor kérheti a közjegyzőtől, hogy részletekben fizethessen, illetve a teljesítési határidő meghosszabbítását, elhalasztását.
A közlemény idézte Szécsényi-Nagy Kristófot, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogi ügyvezetőjét, aki elmondta a fizetési meghagyás elektronikus kézbesítésével tovább gyorsul és egyszerűsödik az eljárás, amellyel a kezdeményezők hozzájuthatnak pénzkövetelésükhöz.
Arra is kitértek, hogy októbertől a fizetési meghagyást kezdeményezőknek meg kell adniuk a kötelezett adószámát is, amennyiben az érintett rendelkezik ilyen adattal. Ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatbázisából, illetve a cégjegyzékből lekérhető.
Magyarországon a 3 millió forintot meg nem haladó lejárt pénztartozás behajtására nem lehet közvetlenül bírósági eljárást indítani, hanem fizetési meghagyásos eljárás útján érvényesíthető a követelés.
- Három és 30 millió forint között a bírósági és fizetési meghagyásos eljárás is kezdeményezhető,
- míg 30 millió forint feletti pénzkövetelés érvényesítéséhez már mindenképp bírósághoz kell fordulni
– ismertette a kamara.
A MOKK közleményében arra is rámutatott, hogy az eddig teljesen papíralapú európai fizetési meghagyásos eljárásnál októbertől a cégkapuval rendelkezők már csak elektronikus úton kezdeményezhetik az eljárást. A legfontosabb feltétel, hogy valamelyik félnek Magyarországon kívül más EU tagállamban legyen a szokásos tartózkodási helye vagy székhelye.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Új lakhelyet választ XIV. Leó pápa

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket

Csodaautóval furikázik Macron, csak neki van ilyen az egész világon

Már nem a plázákban bóklászik a Z-generáció, sokkal menőbb helyet találtak

Mégis mi lesz itt nyáron? Katlanná válik Magyarország

Azonnal nézze át az adóbevallását, a NAV szerint hiba lehet benne

Uniós pénz helyett üres kassza: kockázatossá vált a budapesti villamosbeszerzés

Lehűtötték a vámkedélyeket: töredékére olvadtak a vámok az amerikai-kínai megállapodás révén
Vatikánváros 1: A rendszám marad, de új autóba ül XIV. Leó pápa
