A Magyar Közlönyben megjelent, Matolcsy György elnök által aláírt MNB-rendelet értelmében
- 2025 január 1-jétől a forgalmi érték 90 százalékáig (azaz 10 százalékos önerővel) lehet lakáshitelt felvenni energiahatékony lakások vásárlására, építésére, felújítására,
- a törlesztőrészlet pedig a jövedelem 60 százalékáig is felmehet, jövedelemtől függetlenül.
A változásra szeptember közepe óta számítani lehetett, a bejelentést október végén tette róla az MNB.
Kapcsolódó
Eddig valamivel szigorúbbak voltak a szabályok,
- csak a 41 év alatti első lakásvásárlóknak volt lehetőségük arra, hogy a lakás forgalmi értékének a 90 százalékára jelzáloghitelt vegyenek fel, mindenki más számára legfeljebb 80 százalékot tettek elérhetővé a jegybank adósságfékszabályai;
- a nettó jövedelem 60 százalékáig pedig a legalább 600 ezer forintot kereshetők vállalhattak csak eddig havi hiteltörlesztést.
A most megjelent, jövőre hatályba lépő rendelet változtat mindkét szabályon.
Energetikailag hatékonynak csak az a lakás számít, amelynél a korábbi kormányrendelet alapján meghatározott összesített energetikai érték legfeljebb 68 kWh/m²/év, és amely az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló szabályozás szerint „A+” vagy annál magasabb besorolással rendelkezik
- írja a Portfolio.
Amennyiben ilyen lakásra vesznek fel hitelt, akkor az elbíráláskor
- a legalább 10 éves kamatperiódusban rögzített,
- a futamidő végéig rögzített hitelkamattal rendelkező vagy
- az 5 évnél nem hosszabb futamidejű
forinthitelnél a törlesztőrészlet a jövedelem 60 százalékát nem haladhatja meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Leállt az M3-as metró
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Meloni dühbe gurult, államellenesnek nevezte az erőszakos tüntetéseket