A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatmeghatározó ülésén 75 bázisponttal 12,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot – közölte honlapján a jegybank.
A testület arról is döntött, hogy a kamatfolyosó két szélét is 75 bázisponttal – 11,25 százalékra és 13,25 százalékra – csökkenti.
Kapcsolódó
Az MNB tavaly szeptember óta nem változtatott a jegybanki alapkamat 13 százalékos szintjén. A legutóbbi, szeptemberi ülésen az egynapos betéti gyorstender kivezetéséről döntöttek, amivel 11 hónap után ismét az alapkamat vált az effektív jegybanki kamattá, és szimmetrikussá vált a kamatfolyosó az alapkamat körül +/- 100 bázispontos sávval.
A szeptemberi kamatdöntő ülést követően a jegybank hangsúlyozta, hogy a monetáris politika óvatos lesz, figyelembe veszi a felfelé mutató inflációs kockázatokat.
A jelenlegi évvégi kamatvárakozások 11 százalék körül állnak,
de hogy milyen lesz a tényleges szint, azt az infláció alakulása és a pénzügyi piacok helyzete fogja meghatározni.
Jövőre pedig olyan kamatpályát várhatunk, ami megfelel az infláció alakulása által támasztott követelménynek, emellett a pénzügyi stabilitást lehetővé teszi, ami leginkább a stabil forintárfolyamra vonatkozhat.
Virág Barnabás MNB-alelnök akkor azt közölte, hogy az alapkamatot év végéig a makrogazdasági adatok, az inflációs pálya alakulása és a pénzpiaci környezet alakulása folyamatos értékelésével alakítják majd ki.
Az egynapos betéti gyorstendernek már vége
A jegybank tavaly október 14-től indította el egynapos betéti gyorstendereit, 18 százalékon. A kamatkondíciók normalizációja 2023 májusában kezdődött az egynapos betéti tendereken kínált kamatszint 100 bázis pontos csökkentésével. A kamatvágás a soron következő négy hónapban hasonló ütemben folytatódott, míg szeptemberben az egynapos betéti kamat 13 százalékon összeért az alapkamat szintjével.
Az MNB 15 órától háttérbeszélgetést is tart, az Economx az ott elhangzottakról külön cikkben számol majd be.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló