Minden szabályozott piacra bevezetett értékpapír kibocsátója határidőben közzétette a tavalyi pénzügyi évről készített éves jelentését, derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményéből.
A szabályozott piaci kibocsátóknak – a nyilvános működés okán más gazdasági társaságokhoz képest rájuk szigorúbb tájékoztatási kötelezettségek vonatkoznak – az üzleti évüket követő négy hónapon belül kell közzétenniük éves jelentésüket.
Kapcsolódó
Az adott értékpapír értékét, hozamát, illetve a kibocsátó megítélését közvetlenül vagy közvetve érintő információt szabályozott módon és időben kell publikálni.
Ennek a nem megfelelő teljesítését az MNB a kibocsátók rendszeres tájékoztatási kötelezettsége jelentős megsértésének tekinti. A Nemzeti Bank a kibocsátók rendszeres és rendkívüli közzétételeiket felügyeli.
A jegybanki felügyelet a figyelmeztetés és felszólítás mellett indokolt esetben bírságot, sőt szükség esetén egyéb intézkedést is alkalmaz – írja az MTI.
Az MNB az éves- és féléves jelentések közzététele kapcsán a felügyelet zéró toleranciát képvisel.
Mindenki megfelelt a követelményeknek
A Nemzeti Bank a folyamatos felügyelési tevékenysége során megállapította:
formailag mindegyik kibocsátó megfelel a tőkepiaci törvény rendszeres tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó előírásoknak.
Így egyetlen értékpapír tőzsdei kereskedésének felfüggesztésére sem volt szükség.
A jegybank a harmadik alkalommal teszi a honlapján közzé a kibocsátók beszámolóihoz kapcsolódó könyvvizsgálói véleményeket.
A legutóbbi jelentésből kiderül, hogy (a tavalyi évvel ellentétben) idén egyetlen kibocsátó esetében sem maradt el a legfőbb szerv által elfogadott, auditált éves – és szükség esetén konszolidált éves – beszámoló, valamint könyvvizsgálói jelentés(eke)t tartalmazó éves jelentés közzététele.
Minősített könyvvizsgálói jelentést egyetlen tőzsdei szereplő, az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. esetében kellett kiadni.
Az összes többi kibocsátó esetében minősítés nélküli auditori jelentés látott napvilágot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)