Egy új tanulmány kimutatta, hogy a mikrohullámú sütők a legellenállóbb mikrobákat rejtik magukban, amelyeket eddig felfedeztek.
A Gizmodo cikke szerint kutatók 30 mikrohullámú sütőt vizsgáltak meg, és azt találták, hogy közel 750 különböző baktériumfaj található ezekben a készülékekben.
A mikrohullámú sütőkben megtalálható baktériumok némelyike, mint például a Klebsiella, az Enterococcus és az Aeromonas kockázatot jelenthetnek az emberi egészségre
– mondta Daniel Torrent, a tanulmányon dolgozó egyik kutató.
Azt azonban hozzátette, hogy „a mikrohullámú sütőben található mikróbapopuláció nem jelent egyedi vagy fokozott kockázatot a többi szokásos konyhai felülethez képest”.
A Klebsiella például egy olyan baktérium, amely általában az emberi székletben található, és tüdőgyulladást, valamint vérmérgezést okozhat, miközben egyre ellenállóbbá válik az antibiotikumokkal szemben.
A mikrohullámok a nem ionizáló sugárzás egyik formái, ami azt jelenti, hogy nincs elegendő energiájuk a sejtek és az atomok megváltoztatásához, így nem veszélyesek az emberre.
Az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) szerint, amennyiben az ételt a megfelelő időre a mikrohullámú sütőbe helyezzük, az elpusztítja a mikrobákat, ami a keletkező hőnek köszönhető, nem pedig magának a sugárzásnak.
A tanulmány azt is megállapította, hogy a közös helyiségekben vagy az egylakásos konyhákban lévő mikrohullámú sütőkben a baktériumok eltérnek és kevésbé változatosak, mint a laboratóriumi mikrohullámú sütőkben találhatóak.
Megállíthatatlanul terjed a húsevő baktérium, két nap alatt végez az áldozatokkal
A Japánban terjedő húsevő baktérium órák alatt elpusztítja a kötőszövetet, a lágyrészeket és a zsírszövetet.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót