Nem így akartuk zárni ezt a történetet és szerettünk volna megnyitni egy 15. szezonra is, de sajnos erre már nincs lehetőségünk és arra sem, hogy elbúcsúzzatok tőle – ezekkel a szavakkal köszönt el vendégeitől a Facebookon az ikonikus Mika Tivadar Kert a VII. kerületből.
A kommentelők között volt, aki arról írt, hogy Budapestet a romkocsmák tették fel a tömegturizmus térképére. Ebből fakad a város XXI. századi turisztikai sikereinek jó része. Ha az összes romkocsma, kertkocsma, kultmulató szálloda lesz, megszűnik az, amiért évtizedekig érdemes (romantikus) volt ide jönni..., de volt korábbi dolgozó, aki köszönetet mondott, mert úgy vélte, a Mikában tanulta meg mindent, amit a vendéglátásról tudni kell. Az egyik, ha nem a legjobb hely, ahol valaha dolgoztam nagyon sok jó emberrel – tette hozzá. Sokan említik a Kertemet és Dürer Kertet, amelyre válaszul a Mika azt írta, velük szemben a Kőleves helyén is szálloda lesz. Egy korábbi vendég azt a kérdést is felteszi, hogy a városnak miért csak Rákosrendező a fontos.
A Mika eredetileg 1 évre bérelte ki ezt a placcot, aztán mentek az évek és mindig újból és újból kinyitott, és végül sok szép fát is ültetett – emlékezik vissza a tulajdonos, sőt, 2016-ban is lebontották, de újra felépíthették egy kicsit más formában – teszi hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló