Hiába a határvédelem, amíg Németország vonzó marad a migránsok számára,
a kritikus beáramlás egész Európa stabilitását veszélyezteti
Kapcsolódó
– közölte a szövetségi rendvédelem képviselője az EU vezető országában, ahol az új kormány színre lépésével ismét fellángolt, de végre már fordulóponthoz érkezett a politikai, gazdasági és társadalmi szempontból meghatározó, illegális migráció vitája.
A szomszédos tagállamok berzenkedése ellenére már látszódnak az első eredmények: a határátlépés szigorításával az elmúlt héten 45 százalékkal nőtt az elutasítások száma, és a Berliner Zeitung szerint a menedékjogot kérők hatvan százalékát eltanácsolták a németországi boldogulástól – ezzel valóban
magas fokozatra kapcsolt a „tisztogatás” fő nyugati partnerünknél.
Viszont Németországnak körülbelül 3000 kilométernyi szárazföldi határa van, amit lehetetlen teljesen lezárni, az embercsempészek körében pedig már elterjedt, hogy elnehezült az átkelés, amit egyre inkább a zöldhatáron vagy a folyókon keresztül oldanának meg.
Az új, centrista kormány elszántsága ugyanakkor példátlan, amivel idén – amerikai mintára –
az egész unióban felrázhatják a bevándorláspolitikát.
Ausztria bekeményít, ami a magyar oldalon is érezhető
Megírtuk: Németország két hete – saját hatáskörben – szigorította az ellenőrzést a szomszédos EU-országok felé. Eszerint, hiába az uniós szabályok, aki nem jut hozzá a német törvények szerinti menekültvédelemhez, annak kívül kell maradnia az országból – kivéve a várandós nők, a betegek és a kísérő nélküli kiskorúak.
A szövetségiek a nemzeti menedékjogi törvényre hivatkoznak, amely lehetővé teszi a szuverén intézkedéseket a belső biztonság érdekében.
A környező országok és Brüsszel máris kritizált, kivéve Ausztria, ahol a hét elején meghosszabbították a Magyarországgal és Szlovéniával közös határokon is az intenzív ellenőrzést.
Nyugati szomszédunk célja, hogy a határzárral nullára csökkentsék az illegális migrációt, fokozzák a küzdelmet az embercsempész maffiával szemben, és ebben egy követ fújnak a németekkel.
Nincs itt több Kánaán, Trump módszerei jöhetnek
Heiko Teggatz, a Német Rendőrszakszervezet alelnöke és a Szövetségi Rendőrségért felelős képviselő újabban fajsúlyos kijelentéseket tett, miközben már zajlanak az éles viták a Bundestagban.
A német parlamentben a vezető kormánypárt (CDU) belügyminisztere, Alexander Dobrindt pénteken kijelentette:
az emberek elvárják a politikai fordulatot.
A trumpi határozottságot idézve közölte: a határzárás csak az első lépés az új, fekete-vörös (kereszténydemokrata-szocdem) kormány migrációs politikájának irányváltásában, mert
kitoloncolások, a családegyesítések leállítása, és más markáns intézkedések jönnek.
A migráció korlátozását ismét célként kell rögzíteni a tartózkodási törvényben – mondta.
A rendőrség embere a hétvégén tovább ment: a berlini lapnak arról beszélt, hogy ugyan a határellenőrzés máris hatásos a napi 12 órás műszakokban kivezényelt, több ezer rendőrnek köszönhetően, ám
a Nyugatra tartó migrációs áradat továbbra is erős.
Addig pedig senki ne várjon látványos fordulatot, amíg Németország vonzza a bevándorlókat – például a merkeli időkben gyökerező, állami ösztönzőkkel, amit dán mintára sürgősen vissza kell vágni.
Brüsszel készülhet: felbolydul a méhkas
Heiko Teggatz szerint
a mostani irányváltás végre egyértelmű fordulópont Németországban,
és ha következetes marad a szigorítás, már 2025-ben meredek visszaesés lesz az ottani migrációban.
Az embercsempészet máris érezhetően nehezebbé és drágábbá vált, és Ausztriával együtt határozottan ráléptek az önvédelem útjára – úgy is, hogy ez
a dominóhatás révén mélyreható változásokat idézhet elő az egész EU-ban
– mondta.
Rögzítette: a menedékjog a keményvonalas álláspont ellenére sem változott, viszont „bárki, aki kimondja ezt a szót, regisztrálva lesz” – és ha a határon visszafordítják, a következő országban dublini esetnek tekintik.
Azaz, a jövőben kulcsfontosságú lesz annak bizonyítása, hogy a védelmet kérők közvetlenül Németországba érkeztek – ám ez Teggatz szerint 99,9 százalékban eleve lehetetlen, így
aki biztonságos harmadik országokon keresztül utazik, többé nem lehet joga Németországban tartózkodni.
Lépéskényszerben az EU, vagy borulnak a piaci érdekek
Brüsszelig érhet Andreas Broska, a Szövetségi Rendőrségi Igazgatóság elnökének álláspontja is, aki szerint, amióta több európai országban szigorították az ellenőrzéseket, különösen a külső határokon, a számok biztatóan csökkennek.
Annál is inkább
lépnie kell az EU-nak minimum a gazdasága védelmére,
mert a határellenőrzések miatti intézkedések számos országban közlekedési dugóhoz vezetnek és ellehetetlenítik a megszokott üzleti kapcsolatokat.
Az EU-ban érvényesül a szabad mozgás joga, és a vállalkozások, a munkavállalók nem szeretik, ha egy órával tovább tart eljutni a munkahelyükre vagy a kereskedelmi partnereikhez.
Ezért
születnie kell egy összeurópai megoldásnak, amihez Németország utat mutathat,
de egyedül nem lesz képes elérni – fogalmazott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs az beszél
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció