Szeptembertől Bábel Gabriella tölti be a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját. Gabriella az elmúlt évtizedben nagyvállalati kereskedelmi vezetői pozíciókat látott el a Microsoftnál itthon és regionális munkakörökben, 2018-ban pedig közel egy évig megbízott ügyvezetője is volt a cégnek. Informatikus mérnökként végzett és MBA képesítést is szerzett.
Szabó Péter, a Microsoft Magyarország jelenlegi ügyvezető igazgatója úgy döntött, hogy elhagyja a vállalatot, és a Microsofton kívül folytatja a karrierjét.
Kapcsolódó
Az utóbbi években Szabó Péter fontos szerepet játszott abban, hogy megerősítse a Microsoft pozícióját a hazai piacon a generatív mesterséges intelligencia, a digitális transzformáció és a társadalmi felelősségvállalás területén.
AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót