A jelenleg 26 éves, munkanélküli Jack Watkin június 24-én, már a tárgyalás első napján bűnösnek vallotta magát a csalássorozatban, melynek során magánszemélyeket (köztük a saját apját), bankokat és zálogházakat károsított meg többszázezer fonttal, amelyet luxustermékekre és -élményekre fordított. A fiatalember a külvilágnak egy csillogó életet mutatott, hogy elnyerje áldozatai bizalmát, az átadott összegeket azonban nem fektette be, hanem többek közt 10 millió forint értékben vett igénybe Rolls-Royce sofőrszolgálatot, több mint 30 millió forintot hagyott ott a Harrods luxusáruházban - ahova nemcsak vásárolgatni járt, hanem új, bepalizható „befektetőket” is keresett az ott töltött idő alatt.
Előkelő hotelekben szállt meg – 2019 márciusa és 2022 decembere között például több mint 64 millió forintot hagyott ott a londoni Dorchesterben –, de járt luxusnyaralásokra is, amelyekről videókat is készített az Instagramra, hogy mindenki lássa, ő igenis szupergazdag. Laura Atherton vezető ügyész nyilatkozatában kiemelte, hogy Watkin rendkívül karizmatikus és meggyőző személyiség, ami esszenciális volt ahhoz, hogy a csalássorozatot több éven át el lehessen húzni, meggyőzve az áldozatokat, hogy vissza fogja fizetni a pénzt vagy le fogja szállítani nekik a kért árut, ami soha nem történt meg egy ízben sem. Watkin 2023 februárjában jelentett személyes csődöt, amikor már nem tudott a rendszerbe másokat beszervezni. Az ítélethirdetés szeptember 3-ra van kitűzve, de a bíró már jelezte a vádlottnak, hogy mindenképpen letöltendő szabadságvesztéssel kalkuláljon, ugyanis a nyomozók által lefoglalt eszközein kiskorúakról készült pornográf felvételeket is találtak, amelyek a rendőrség közlése szerint a legsúlyosabb kategóriába esnek.
Akkor kezdődtek a bajok, amikor az apja elzárta a pénzcsapot
Jack Watkin neve a Channel 4 tévécsatorna Rich Kids of Instagram (Az Instagram gazdag kölykei) című műsorának nézői számára korántsem ismeretlen. A félreality 2016-os szériájában Watkin a családját az amerikai Kardashian famíliához hasonlította, és azzal dicsekedett, hogy több luxusautóval is rendelkezik – többek között Rolls-Royce-szal, Bentleyvel, Mercedesszel, Porschéval és Range Roverrel –, amelyek összértéke elérte akkor az 1,7 millió fontot. Azt is állította, hogy rendszeresen használja apja magánrepülőjét és egyszer 230 millió forintot költött egy Bulgari karórára. A fiú fejében 2019-ben fogant meg a csalás ötlete, mikor is szülei válása után apja megvonta tőle a havi apanázst, megelégelve fia pazarló és léha életvitelét. Bár az ingatlanbefektető apa és fia közti kapcsolat 2019 végén igencsak megromlott, amikor előbbi nem volt hajlandó 100 000 fontot adni fia üzleti ötletéhez, valamennyi pénzt Watkin mégis ki tudott belőle préselni - bár kitart állítása mellett, hogy apja nem mutatott megértést a koronavírus-járvány alatti pénzügyi nehézségei iránt.
Mint az egyik károsult, Christine Colbert, a prestbury-i Dress Cheshire nevű bolt tulajdonosa elmondta a Daily Mailnek, Watkin abból indulhatott ki, hogy az emberek túlságosan szégyellik, ha átvágják őket, vagy elég gazdagok ahhoz, hogy leírják a veszteséget. Ő maga azonban egyik esetbe sem tartozik, így kitett egy posztot a közösségi médiás felületére, amelyben figyelmeztetett másokat arra, hogy Watkin egy csaló. Ezt a bejegyzést látta meg Watkin egyik régi barátja, akitől a férfi szintén kölcsönkért. Kapcsolatba lépett Colberttel, és bevonták a rendőrséget is. A barát találkozót beszélt meg 2024. március 18-án Watkinnal. Az üzlettulajdonos értesítette erről a rendőrséget, így Watkint a helyszínen őrizetbe tudták venni. A kihallgatáson a férfi azt állította, hogy fényűző életét az édesanyja és egy meg nem nevezett partnere finanszírozza alapvetően, de szándékában áll visszafizetni a kölcsönzött összegeket, csak időre lenne még szüksége. Letartóztatása után a rendőrség átkutatta az előkelő londoni Knightsbridge negyedben bérelt raktárát, amit „gardróbként” használt, és ahol rengeteg luxusholmit találtak.
Miért szálltak be a „befektetők” ebbe a bizniszbe?
„A luxuscikkek világában való jártassága egészen elképesztő volt, főleg az életkorához képest. Meg voltam győződve róla, hogy az a luxusélet, amit a közösségi médiában látunk, valóságos, és igazából az is volt, csak éppen mások pénzéből” - mondja Christine Colbert, akitől Watkin nemcsak készpénzt, hanem a boltjából ehhez még termékeket is lopott, például egy közel 10 millió forintos Hermés táskát és egy közel 4 millió forintos Goyard aligátorbőr retikült. Colbert maga is szerette volna kissé feldobni üzletének kínálatát pár újonnan vásárolt Hermés kézitáskával, amelyek közt az igazi státusszimbólumok a Birkin és a Kelly modellek. (Előbbit Jane Birkin brit színésznőről, utóbbit Grace Kelly hollywoodi filmsztárról, monacói hercegnéről nevezte el a cég – a szerk.)
Ezeket a táskákat ugyanis nem lehet csak úgy megvásárolni beesve az utcáról. A francia divatház úgy fogalmaz, hogy azoknak engedi csak ezeknek a roppant drága daraboknak a megvételét, akikkel már van közös kapcsolata – azaz már jó sok pénzt otthagyott az illető egyéb termékekért, legyen az selyemsál, kulcstartó, porcelántányér vagy bőröv.
A cég igyekszik azt megakadályozni ezzel, hogy klientúrája presztízsszempontból számára kedvezőtlenül módosuljon, azaz ne lehessen összespórolni a pénzt egy Birkinre és egy Kellyre, csakis a topelit legyen képes megvásárolni, akiknek a sok felesleges termékre való költés igazából nem anyagi tényező. Azonban még ennek a vásárlóközönségnek is várnia kell, az évente legyártott táskák száma limitálva van, hogy ne devalválódjon a termék. Ezért lehet az, hogy a másodlagos piacon, például neves aukciósházak árverésein egy-egy ilyen táska a vételárának többszöröséért kel el, de sokan úgy vélik, hogy amint a vásárló kilép a vágyott darabbal az üzlet ajtaján, máris elkönyvelhette az értéknövekedést. (Egy új Birkin táska ára körülbelül 8000 fonttól indul, de aukción akár több százezer fontért is elkelhet.) Watkin egyes áldozatai saját használatra vagy ajándékba akarták megvenni a táskákat, mások valódi üzleti lehetőségnek hitték, hogy pénzt adjanak Watkinnek, aki azt ígérte, hogy a táskák eladásával gyors nyereséghez jutnak. Watkin azt állította, hogy ő is megbecsült Hermés-ügyfél, akinek ráadásul igazgatói szinten is jó kapcsolatai vannak. Természetesen ebből semmi sem volt igaz, a károsultak pedig keresztet vethetnek a pénzükre.
A szerző luxusszakkértő, az Index munkatársa.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem