Páger Zsolt a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének alelnöke szerint az élelmiszerárakkal párhuzamos drágulás (33-34 százalék) van a menzákon is, de a szeptembertől esedékes árakba az önkormányzatoknak is van beleszólásuk. Az InfoRádiónak elmondta, az élelmiszeren kívül a rezsiköltségek is emelkedtek.
Ahol önkormányzat üzemelteti a közétkeztetést, ott azonnal jelentkeztek a piaci hatások, ahol kiszervezett formában működik, ott szerződés függvénye, hogy a szolgáltató mikor tud áremelkedést érvényesíteni az önkormányzattal szemben
– részletezte Páger Zsolt.
Drágább a sulis menza, mint a villanyszámla
Az infláció olyan nyomást helyez a családokra, ami miatt az egyes államok úgy érzik, muszáj beavatkozni és segíteni. Bővebben >>>Hogy jönne ki az ötvenezer?
A háromszori étkezés térítési díja átlagosan havonta 15-20 ezer forint lehet egy gyermek esetében, de egy korábbi törvény értelmében a térítési díj legfeljebb a nyersanyagdíj értékének összege lehet, ami 35-40 százalékot tesz ki. Ha tehát a rezsinövekedést és a munkaerő-drágulást is figyelembe vennénk, 50 ezer forintos összeggel kellene számolni egyetlen hónapban egyetlen gyerekre, ez ráadásul korosztályonként változhat is – fogalmazott a szövetség vezetője.
Azt ne felejtsük el, hogy ez a legkedvezőbb árú étkeztetési megoldás a családok számára.
Svédasztal
A közétkeztetésben tapasztalható élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem egyik jó péládja a svédasztalos tálalás, ami egy dabasi 8 osztályos gimnázium pozitív példájából indul ki.
A nevéből adódóan arról van szó, hogy a gyerekek maguk határozzák meg, hogy miből és mennyit kívánnak fogyasztani, de ennek a rendszernek a bevezetésére infrastrukturálisan is fel kell készülni, más jellegű eszközpark kell, és edukációra is szükség van – mutatott rá.
Az eredményről pedig azt mondta,
a hagyományos közétkeztetésben az előállított ételek 27 százaléka ment a kukába, míg a svédasztalos módszer a maradék felét megmentette.
Páger Zsolt szerint elsősorban nem a minőséggel van probléma, inkább azzal, hogy 10-15 percük van a gyerekeknek az étkezésre és az ebédhez felszolgált 7-800 gramm étel elfogyasztására ez nem elegendő.A svédasztalos tálalás azonban erre is megoldást nyújthat, mert a gyerekek tudják, mi az, amit kedvelnek, azt is tudják, mennyi idejük van arra, hogy a kedvelt ételt elfogyasszák – tette hozzá.
Egyre népszerűbb a svédasztalos iskolai menza, és ezt a bolygónk is meghálálja
Az étkezés ára országszerte 600 és 1200 forint között mozog, azonban a szülők által befizetett díj nem fedezi a teljes költségeket, hanem annak nagyjából csak a 23 százalékát. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)