Bár most az árvízi helyzet mindent felülír tőlünk nyugatabbra is a közlekedésben, a hétfőtől életbe lépett, németországi határellenőrzések új korszakot nyitottak, amely nem lesz mentes a gazdasági kihívásoktól sem.
Megírtuk: a jogosulatlan belépések megakadályozására Németország hat hónapra kiterjesztette az ország keleti és déli részén meglévő határellenőrzését a nyugati szárazföldi határig.
Alsó-Szászországban és Észak-Rajna-Vesztfáliában hétfő éjfél óta tartanak ideiglenes ellenőrzéseket Belgiummal és Hollandiával, míg a nap során felállítják a luxemburgi és dán határokon is a kontrollpontokat.
A kormány közölte:
nem lesznek fennakadások a közúti közlekedésben, az ingázó és az utazási forgalmat a lehető legkisebb mértékben zavarhatják az ellenőrzések.
Dugó nem lehet, csak intelligens vezérlés
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) idézi Nancy Faeser szövetségi belügyminisztert, aki vasárnap kijelentette: az illegális migráció feltartóztatása miatt sürgősen szükség van erre az intézkedésre, amelyhez egyes sajtóbecslések szerint ötezer szövetségi rendőrt vetnek be.
A határellenőrzés miatt viszont nem lesznek hosszú forgalmi dugók.
A forgalmat nem lehet indokolatlanul akadályozni, csak olyan intelligens vezérlések várhatók, amit a jelenlegi helyzet megkíván – fogalmazott.
Kivezényelték a rendőröket, drogcsempészt már fogtak
A FAZ helyszíni beszámolói szerint már felállították az állandó ellenőrző pontokat a 30-as autópályán Bad Bentheim közelében, az A280-ason Bunde közelében és a 402-es szövetségi autópályán Schöninghsdorf közelében.
Emellett például a holland határ közelében lévő mellékutakon is megjelentek: Észak-Rajna-Vesztfáliában a szövetségi rendőrök Aachen közelében, a 44-es autópályán a Belgium felől érkezőket állítják meg.
Máris van fogás: kisebb autós üldözés után hétfő hajnalban az A30-as autópályán kábítószercsempészeket fogtak el a Németország és Hollandia közötti szárazföldi határokon, akik a csomagtartóban nagy mennyiségű hasissal utaztak – írja a Welt a rendőrség közlése alapján.
Nem késhetnek el a diákok, munkavállalók
A Bild arról ír, hogy a megszokott hétköznapokban komoly fennakadásokat okozhat az új intézkedés.
Ezért felvetődött, hogy a határátkeléshez külön „gyors sávokat” jelölnek ki az ingázó munkavállalók, valamint az áruk szabad mozgása érdekében, hogy ne érje kár a gazdaságot.
Naponta több ezer alkalmazott lép át az országhatárokon, ha ők az elhúzódó várakozási idő miatt nem érnek be időben dolgozni, az veszteségekhez vezet a cégek működésében
– hívta fel a figyelmet az acélgyártásban erős Saar-vidék üzleti és munkaadói szövetsége (SVS).
Sérülhet a bevásárlóturizmus, jöhet az „ingázó kártya”
A holland határon fekvő Herzogenrath város is kifejezte aggodalmait, a Rheinische Postnak jelezték: az intézkedés megváltoztathatja a térség jellegét.
Ugyanis, a csúcsidőben feltorlódó kocsisorok mindkét ország sok ezer polgára, dolgozók és tanulók, illetve a fuvarozók számára jelenthetnek terhet, ez pedig negatívan hat a gazdaságra.
Ezért egy javaslat szerint érdemes lehet újra bevezetni a munkáltatók által kiadható, úgynevezett „ingázó kártyát”, amely a pandémiás lezárások idején már működött a könnyebb határátlépések érdekében.
A szomszédos országban történő bevásárlás is nehezebbé válhat
– figyelmeztettek.
Ráfizetnek a szállítmányozók, akadozhat az ellátás
A Német-Holland Kereskedelmi Kamara pedig közölte, hogy a holland vállalkozókat teljesen meglepte a határellenőrzés hirtelen bevezetése, és készenlétbe helyezték magukat.
Németország a világ legfontosabb exportpiaca, ezért a hosszadalmas ellenőrzések gazdaságilag károkat okoznak, mert időbe és pénzbe kerülnek a kereskedőknek – írja a Rheinische Post.
A TLN logisztikai egyesület szerint
naponta körülbelül 100 ezer teherautó lépi át a német-holland határt, és minden óra várakozási idő kamionsofőrenként 100 euróba kerül.
Mint jelezték, egyelőre hiányzik a tervezési biztonság, ezért több iparági szervezetnél felmerült, hogy nyitott határok nélkül miként fogják biztosítani a lakosság és a gazdaság ellátását.
Schengen egész gazdaságát érinti a szigorítás
A teljes határkontroll visszaállítása elsősorban azt a célt szolgálja, hogy már a belépés előtt fel tudják tartóztatni az illegális migrációt, amely mostanra a nyugati országok, így az EU legnagyobb gazdasága számára is rendkívüli terheket okoz.
A helyhez kötött határellenőrzés lehetővé teszi az úgynevezett elutasítást, ami kevésbé időigényes, mint annak biztosítása, hogy valaki, aki már illegálisan lépett át a határon, ismét elhagyja Németországot.
Ennek kapcsán Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő az Economxnak adott interjúban arról is beszélt, hogy a schengeni övezet jelentette szabad mozgás elve a teljes EU-s területen erejét veszti, ami a tagországok közötti gazdasági együttműködésekre is hatással lehet, például az áruszállításokat bizonyosan lassítja.
Ugyanakkor más schengeni államok is figyelik a szárazföldi határaikat, amit részben az illegális migrációval, részben az iszlamista terrorizmus veszélyével vagy az Ukrajna elleni orosz agressziós háború miatti kockázatokkal indokolják – emlékeztet a Welt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!