A nyári balatoni szezonban a MÁV-csoport Utasellátó szervezete is maximális fordulatszámon pörög, immár hat éve, hogy a balatoni vonatokra is visszatért a fedélzeti vendéglátás. Népszerűségét jól mutatja, hogy az idei szezonban közel 35 ezren fogyasztottak ételt, italt a balatoni InterCityken. Az előszezoni, napi 16 Balatoni InterCity mellett, a főszezonban már a Kék Hullám InterCityken is van fedélzeti utasellátás az északi parton, így összesen már 32 járat közlekedik mindennap a Balatonra fedélzeti vendéglátással – írja a MÁV-csoport.
Nemcsak az utaskomfort javult, a járművekbe új konyhatechnikát, modern berendezéseket is szereltek.
Az utasok az idei nyári szolgáltatás ideje alatt már több mint 4500 hot dogot, 2000 hamburgert és 8200 korsó sört fogyasztottak. Az idén étlapra került tócsni pedig a harmadik legnépszerűbb étel lett. Ezenkívül több mint 3000 csésze kávét főztek le az Utasellátó munkatársai.
Az idei szezonban eddig már közel 25 ezer ételt vagy italt szolgáltak fel az Utasellátónál a Balaton InterCitykben.
A Balaton InterCityn a streetfood jellegű irányzatot követve egy új összeállítású, ajváros hamburger, valamint gyros és a falafel tál is megjelent a kínálatban. A nyári főszezontól a Balaton InterCityken gyermekmenü vásárlása esetén gyermekek foglalkoztatófüzetet kapnak ajándékba.
Lázár szerint ez így nem mehet tovább! Vagy mégis?
Az építési és közlekedési miniszter júniusban a Siemens hibáit okolta a balatoni vasútvonal összeomlásáért, és behajtást, szigorú elszámoltatást ígért. Ehhez képest a MÁV a vizsgálat után mégis szorosabb együttműködésre lépett a német vállalattal. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt