A MÁV-Start Pilisvörösvár és Rákos között közlekedő S76-os vonatai – kísérleti jelleggel - jegyvizsgáló nélkül közlekednek április 7-től – közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel. Azt írták, hogy a két hónaposra tervezett tesztelési, majd az értékelési folyamat után várhatóan számos másik elővárosi és vidéki vonalra is kiterjesztik a kalauz nélküli közlekedést. Szúrópróbaszerű jegyellenőrzések továbbra is lesznek a vonatokon – tették hozzá.
„A március 1-jén bevezetett új tarifa- és kedvezményrendszer jelentősen egyszerűsítette a jegyváltást és az utazást, ezért nem szükséges az állandó jegyvizsgálói jelenlét a vonatokon” – olvasható a közleményben. Egyúttal jelezték, hogy a mostani tapasztalatok alapján döntenek az intézkedés kiterjesztésről, illetve amennyiben szükséges, akkor előtte „finomhangolást végeznek rajta”.
Hasonló megoldás egyébként Nyugat-Európában és néhány térségbeli országban is megszokott.
A vasúttársaság a tesztidőszak első hónapjában, május 5-ig a jegyvizsgálások során menetjegy, bérlet vagy érvényes utazásra jogosító okmány nélkül felszálló utasok számára 2600 forintos pótdíjat számít fel a jegy árán kívül – közölték, hozzátéve, hogy május 6-tól a pótdíj 25 ezer forint lesz.
Negyvennél is több vonalon változtat vasárnaptól a MÁV
Vasárnaptól több mint negyven vonalon módosítja a menetrendjét a MÁV, a változtatások célja az iskolába járási és hazautazási szokásokhoz való alkalmazkodás.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)