A MÁV-csoport járatain tavaly ősztől kötelező a jegyelővétel Budapest elővárosi zónájában, a vonatokra természetesen csak érvényes jegy vagy bérlet birtokában lehet felszállni. Korábban, ha valaki a jegyellenőrzéskor, azaz még a fedélzeten fizetett pótdíjat, alacsonyabb összeggel számolhatott, mintha ezt utólag, csekken tette volna meg – tudatta a MÁV.
Ezt a különbséget korábban az indokolta, hogy még nem állt rendelkezésre annyi önkiszolgáló jegyvásárlási lehetőség, mint manapság. Az ország- és vármegyebérletekre épülő új tarifarendszerrel azonban nemcsak olcsóbbá vált a MÁV-csoport járatain történő utazás, de a jegy- és bérletvásárlás is jóval egyszerűbb lett, hiszen az országszerte telepített jegykiadó automatákon túl már a mobiltelefonos applikációinkon keresztül is bárhol és bármikor megvásárolhatók a kedvező árú jegyek vagy bérletek.
Ezt a fejlesztést követően tehát – a budapesti, helyi közlekedéshez és a HÉV-hez hasonlóan – a MÁV-csoportnál is egységesen 25 ezer forint lesz a pótdíj összege annak, aki a könnyen és olcsón megvásárolható jegy vagy bérlet hiányában kezdi meg az utazását (és nem jogosult ingyenes utazásra).
Az egységes pótdíjazási gyakorlat „éles” bevezetését minden idők leghosszabb türelmi időszaka és figyelemfelhívó kampánya előzte meg.
Több mint 1 teljes éven keresztül nem érvényesítették a fedélzeten a jogszabály szerinti új pótdíj-összeget és minden érintett állomáson, megállóhelyen tájékoztató anyagokon figyelmeztették az utasokat a változásra.
A felkészülési időszak október 16-án lejár. Mostantól egységes összegű pótdíjakkal kell számolni az egyre ritkábbá váló – 200 utasból mindössze 1-et érintő – bliccelésnél.
Az utólagosan rendezett pótdíj összege tavaly decembertől 30 napon belül befizetve ugyancsak 25 ezer forint lett, 30 napon túl pedig 50 ezer forintra változott.
A kötelező jegyelővételi zónába bevont vasúti vonalszakaszok listája:
- 1-es vonal: a Déli, illetve Keleti pályaudvar és Győr,
- 2-es vonal: a Nyugati pályaudvar és Esztergom, illetve Rákos és Esztergom,
- 30a vonal: a Déli pályaudvar és Székesfehérvár, illetve Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár,
- 40a vonal: a Déli pályaudvar és Pusztaszabolcs,
- 70-es vonal: a Nyugati pályaudvar–Vác–Szob,
- 71-es vonal: a Nyugati pályaudvar–Veresegyház–Vác,
- 80a vonal: a Keleti pályaudvar és Hatvan,
- 100a vonal: a Nyugati pályaudvar és Szolnok,
- 120a vonal: a Keleti pályaudvar és Nagykáta,
- 142-es vonal: a Nyugati pályaudvar és Pestszentimre között.
A sorban állás elkerülése érdekében érdemes a menetjegyeket, bérleteket, napijegyeket elővételben – a MÁV és MÁV+ applikációban, vagy a jegy.mav.hu weboldalon – megváltani.
„Nincs keresgélés, nincs kód. Csak mutatod, és mész!”
A MÁV+ mobilalkalmazáson csak pár másodperc a telefon főképernyőn a bérletre kattintás és annak felmutatása a jegyvizsgálat során bármely vasúti és buszjáraton utazva. Nem kell többé keresgélni és várni a betöltésre: egy érintéssel bemutatható az országbérlet vagy a vármegyebérlet.
Annak sem tart sokáig a jegyváltás, aki nem bérlettel utazik, a MÁV+ applikációval vagy a jegy.mav.hu felületen ugyanis – előzetes regisztrációval – már gyakorlatilag mozijegyvásárlás könnyedségével, gyorsaságával váltható menetjegy. Aki pedig nem szeretné vagy nem szokta használni az online jegyvásárlást, az ezt Budapest valamennyi állomásán és megállóhelyén, illetve az elővárosi vonalak jelentős részén a nap 24 órájában megteheti a pénztárban vagy automatában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Néptáncosok haláláért kell felelnie a bedrogozott sofőrnek
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat