Kritikus szintre süllyedt a tározók vízszintje, ezért hétfőtől korlátozzák a vízhasználatot az Indiai-óceán egyik leglátogatottabb szigetén, Mauritiuson – jelentette a Bloomberg. Az állami Központi Vízügyi Hatóság vasárnap közölte, hogy
„az átlagos víztározói mennyiség elérte a kritikus 43 százalékos szintet”.
Hozzátették, hogy a helyzet a felszín alatti vizek tekintetében is nagyon aggasztó, néhány folyó már kiszáradt.
A vízügyi hatóság tájékoztatása szerint
a fővárosban, Port Louisban hétfőtől csak napi 4-12 óra közötti időtartamban juthatnak vízhez a felhasználók. A különböző területekre eltérő korlátozások vonatkoznak, van olyan keleti és déli térség, ahol csak napi három órában vételezhetnek vizet.
Az ország meteorológiai szolgálata szerint ebben a negyedévben a csapadék mennyisége a szokásos szint alatt marad a száraz december után, amikor a lehullott csapadék a hosszú távú átlagnak csupán 82 százalékát tette ki . A múlt hónapban mindössze 135 milliméter eső hullott.
Mauritius, amely jellemzően a nyári szezon első felében küzd a szárazsággal, már korábban is kénytelen volt hasonló korlátozásokat bevezetni a vízszolgáltatásban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban