A jelenlegi globális gazdasági környezet rendkívüli mértékben kiszámíthatatlanná vált, ezért a jövőben nem tesz közzé pénzügyi eredményéről előrejelzést a Masterplast. A következő években nem egyetlen konkrét növekedési pályát követünk, hanem többféle forgatókönyvre készülünk fel – áll a beszámolójukban. A hőszigetelő rendszer elemeinek vezető regionális gyártója azt írta, a korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt a külső, nem befolyásolható tényezők súlya a vállalat teljesítményének alakulásában.

A Masterplast Nyrt. stabilizálta pénzügyi gazdálkodását a 2024-es üzleti évben, elsősorban a működési folyamatok átszervezésével, a gyártási hatékonyság növelésével, valamint elbocsátásokkal – jelentette be a Masterplast Nyrt. elnök-vezérigazgatója a cégcsoport csütörtöki befektetői tájékoztatóján.

Tibor Dávid a vállalatcsoport sárszentmihályi központjában tartott rendezvényen elmondta, hogy az építőipar "erőteljes ciklusokkal szabdalt iparág, ahol 2008 után újra válság van, amely 2,5 éve tart, ugyanakkor reményei szerint ez rövidebb lesz a korábbinál.

A Masterplast vezetője úgy véli, 

  • az infláció letörésére irányuló globális jegybanki politika miatt 2024 első felében még mindig kiemelkedően magas volt a kamatszint – az Európai Unióban és Magyarországon is. Ez pedig erősen visszafogta a lakossági és vállalati beruházási kedvet, különösen az új lakásépítéseket.
  • Az építőipari szereplők és végfelhasználók jelentős része kiváró állásponton volt az év első felében.
  • A lassan induló támogatási programok és a szigorodó szabályozási környezet nem támogatta a kereslet elindulását.
  • A szektor zsugorodása az építőanyag-piacokon éles versenyt és árcsökkenést hozott.

Az értékesítés továbbra is nyereséges volt:

  • Alacsony gyártási kapacitáskihasználtság mellett is csökkent a gyártási veszteség.
  • További szervezeti hatékonyságnövelési és költségcsökkentési intézkedéseket végrehajtották.
  • A HEM (Hitelesített Energiamegtakarítás) alapú programokat sikeresen elindították.
  • A Vállalat 2024 év végével teljesítette az esedékes kötvény törlesztését.
  • 2025 év elején az MFB Vállalati Beruházási és Tranzakciós Magántőkealap 6 milliárd HUF összegű tőkeemelés megerősítette a vállalat pénzügyi hátterét.

Nádasi Róbert vezérigazgató-helyettes közölte, hogy a Masterplast árbevétele 6,2 százalékkal csökkent 2023-hoz képest, ami 2024-ben 136,1 millió euró volt.

Megemlítette, hogy gazdálkodásukban eredményességi fordulat következett be, mert 2,2 millió euró lett a cég kamat, nyereségadók és értékcsökkenés nélküli üzemi eredménye (EBITDA), miközben 4,6 millió euró veszteséget könyveltek el, ami 10,9 millió eurós javulás 2023-hoz képest.

A Masterplast stratégiai beruházásaként 2023 végén átvette a szerencsi üveggyapotgyár fejlesztését. A projekt 2024-ben az intenzív kivitelezési és technológiai telepítési szakaszba lépett. A gyártásindítás 2025 nyarán várható, ami új korszakot nyit a vállalat saját gyártású ásványgyapot termékeinek piacán.

A magyar tulajdonú építőanyag-gyártó árbevétele 2023-ban meghaladta a 145 millió eurót, de 15,6 millió euró veszteséggel zárt. A Masterplast a BÉT prémium kategóriás kibocsátója, részvényei jelenleg 2430 forinton állnak, árfolyamuk egy éven belül 2210 és 3300 forint között változott.

Harmincezer új lakás kerülhet a piacra a Tőkeprogram révén

Lezárult a Lakhatási Tőkeprogram, amelynek keretösszege hamar kimerült, így azt 200-ról 300 milliárd forintra emelte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A várható ingatlanpiaci hatásokról Buda Sándort, a Nemzeti Tőkeholding elnök-vezérigazgatóját kérdeztük.