Palotai Dánielt nevezhetik ki a Magyar Nemzeti Bank negyedik alelnökének, őt fogja ugyanis meghallgatni alelnökjelöltként hétfőn az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága – írta meg a Portfolio. Varga Mihály jegybankelnök mellett Kurali Zoltán már alelnök lett, Kandrács Csabát, akinek a hatéves mandátuma az idén októberben jár le, valószínűleg Sipos-Tompa Levente válthatja, Virág Barnabás pedig 2026 júniusában távozhat.
Az eddigi hárommal szemben tehát négy alelnökkel működhet tovább a jegybank.
Palotai Dániel, okleveles közgazdász:
- 2004-ben szerzett diplomát a Budapesti Corvinus Egyetemen.
- 2004-2007 között elemzőként dolgozott a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Stratégiai osztályán. Hogy miért mérgesedett el a viszony, arról itt rtunk >>>
- 2007-től az Európai Központi Bankban egyes euróövezeten kívüli EU-tagállamokért felelős elemzőként a pénzügyi válság kezelésével foglalkozott.
- 2010 novemberétől a Nemzetgazdasági Minisztérium Makrogazdasági főosztályát vezette és aktívan részt vett Magyarország strukturális reformprogramjának kidolgozásában, valamint az Európai Unió Gazdaságpolitikai Bizottságának (EPC) tagjaként is segítette a magyar gazdasági és pénzügyi stabilizációt.
- 2013 márciusától az MNB ügyvezető igazgatója és főközgazdásza.
- 2016-tól a Hitelintézeti Szemle szerkesztőbizottságának elnöke.
- 2017-ben a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) alelnöke lett. Az Európai Központi Bank Monetáris Politikai Bizottságának (MPC) tagja és az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának tagja (EFC).
- 2020. november 1. óta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsában képviseli Magyarországot és a kelet-közép-európai országcsoportot.
Palotai Dániel 2015-ben Popovics Sándor díjban részesült, amely 45 év alatti közgazdászok kimagasló szakmai teljesítményét ismeri el.
Most minden kiderült az MNB-ről
Újabb óriási, majdnem 800 milliárd forintos mínuszt hozott össze a jegybank 2024-ben. Ennek részleteit jelentette meg a Magyar Nemzeti Bank éves jelentésében.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál