Budapest és Székesfehérvár között első alkalommal ment utasokkal óránként 160 kilométeres sebességgel vonat pénteken – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookon.
A mai óriási utasforgalomban a csoportok számára egy mentesítő vonatot indítottunk Budapestről Balatonszentgyörgyre, és mi is eljöttünk vele, aminek oka, hogy ez az első vonat, ami utasforgalomban Budapest és Székesfehérvár között 160 kilométer per órás sebességgel közlekedhetett
– mondta az oldalára feltöltött videóban a vezérigazgató. Hozzátette, hogy az elmúlt években lezajlott pálya- és biztosítóberendezés-fejlesztéseknek köszönhetően megkapták a hatósági engedélyt, és ezáltal ezen a vonalszakaszon nagyjából 45 kilométeren lehetségessé vált a 160 kilométer per órás vonatközlekedés.
Június 21-től az itt menetrend szerint közlekedő vonatok is mehetnek 160-nal, ha a jármű képes erre a sebességre. A nyári forgalomban rengeteg Flirt és KISS motorvonat közlekedik erre, késés esetén kihasználva ezt a sebességet, mintegy három percet dolgozhatnak le az esetleges késésből.
A 160 kilométer per órás közlekedés tehát idén még nem kerül menetrendbe, csak a késő vonatok fogják használni, de így is nő a menetrendszerűség és javul a szolgáltatás Budapest és a Balaton között – zárta a bejegyzését Hegyi Zsolt.
Összecsuklott a MÁV: késve utalják vissza a jegyárakat
Késéssel, részletekben tudja csak visszautalni az utasoknak a jegyárakat a pünkösdi őskáosz után a MÁV egyes sajtóinformációk szerint. Egy pár nappal ezelőtti fórumon Lázár János számokkal is előjött, a miniszter Jászberényben azt mondta: több mint tízezer ember kapta vissza a jegyárak 100 százalékát. Sokba kerül a MÁV-fiaskó, csak pünkösdhétfőn 11 500 jegy után fizetett kártérítést a késések miatt a vasúttársaság. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet