A Fejér vármegyei Martonvásáron Magyarország első űripari gyártóközpontjának alapkövét még 2024 májusában helyzeték el,
a négyezer négyzetméteres komplexum 2026-tól műholdak és korszerű űrrendszerek tervezésének, gyártásának és tesztelésének ad majd otthont.
Kapcsolódó
- A projekt várhatóan 85 új munkahelyet teremt, amelyek magas hozzáadott értékkel rendelkező pozíciók lesznek.
- A cél, hogy 2027-28-ra már legördüljön a gyártósorról az első műhold.
Sárhegyi István, a 4iG Space and Defence Technologies vezérigazgatója a Facebook-oldalán közölte, hogy a Remtech központ építése a terveknek megfelelően halad.
Hozzátette:
a Remtech Európában egyedülálló módon, moduláris technológiával 400 kilogrammig terjedő komplett kisműholdak és rendszerek gyártását, összeszerelését, integrációját és tesztelését végzi majd.
Gál Gergely, a Remtech projekt vezetője bemutatta az építkezés különböző részeit és kiemelte, hogy
az épület hamarosan eléri a legmagasabb pontját, így tavasszal már a várva várt bokréta ünnepséget is megtartják.
A feol.hu beszámolója szerint látogatáson bemutatták, hogyan helyezkednek majd el az épületben a különböző funkcionális területek, mint például a 7 méter magas összeszerelő csarnok, a műholdgyártó részleg, a tisztatér és az irodák. A munkálatok ütemterve alapján nyárra már tető alatt folytatódnak a fejlesztések, az épület addigra beburkolják, és ezt követően megkezdődnek a belső munkálatok, a gépészeti rendszerek kiépítése, valamint a speciális űrgépészeti technológiai megoldások integrálása.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye