A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdai közlése szerint az ökölvívásnak a jövő év elejéig maradt ideje arra, hogy a NOB által is elfogadott nemzetközi szövetsége legyen, annak érdekében, hogy a sportág szerepeljen a 2028-as, Los Angeles-i ötkarikás játékok műsorán.
„Egyetemes elfogadottsága miatt azt szeretnénk, ha a boksz továbbra is szerepelne az olimpiai játékok programjában. Viszont ez közel sem biztos a 2028-as esemény kapcsán, mert
a NOB nincs abban a helyzetben, hogy újabb olimpiai ökölvívótornát rendezzen.
Ahhoz, hogy az ökölvívás programban maradjon, a NOB-nak elismert és megbízható nemzetközi szervezetre van szüksége, mint az összes többi olimpiai sportág esetében” – olvasható a NOB közleményében.
A NOB tavaly júniusban az úgynevezett elismert státuszból az el nem ismert státuszba sorolta a Nemzetközi Boksz Szövetséget (IBA), amelynek fellebbezését kedden elutasította a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS). Az IBA azt tervezi, hogy az ítéletet a svájci szövetségi bíróságon is megtámadja. Az ökölvívás a legutóbbi tokiói és az idei párizsi játékokon is úgy került műsorra, hogy a versenyeit, illetve a kvalifikációs viadalait a NOB szervezte, amely jelezte, négy év múlva ilyen formában már nem kerülhet sor az ötkarikás boksztornára.
A problémát az jelenti, hogy a bizottság 2019-ben felfüggesztette a korábban AIBA, jelenleg IBA nevű ökölvívó-szövetséget. A két szervezet közötti viszony pedig azóta annyira elmérgesedett, hogy a NOB példátlan módon el nem ismert státuszba sorolta az orosz Umar Kremljov által vezetett IBA-t, mivel
nem hajtotta végre a kért változtatásokat a pénzügyi átláthatóság, a bevételek diverzifikálása, illetve a vezetési kultúra területén.
Az IBA-val szembenálló nemzetek 2023 tavaszán új szövetséget alapítottak az Egyesült Államok vezetésével, de a jelenleg 23 tagszövetséget számláló World Boxingot (WB) a NOB még nem ismerte el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)