Mivel tudomásom szerint a “köz”televízió szilveszteri műsorában megürült a himnusz elhangzása utáni negyedórás idősáv, felajánlom, hogy szívesen megtartom ott az újévi beszédemet – jelentette be Facebook-oldalán Magyar Péter. A Tisza elnöke ezt azután közölte, hogy kiderült: a 2025-ös év első perceiben – szemben a korábbi gyakorlattal – nem mond ünnepi beszédet a köztársasági elnök. Sulyok Tamás ehelyett karácsony másnapján szólt televíziós közvetítésben a magyarokhoz.
A Tisza Párt elnöke még december 28-án jelentette be, hogy az új év első pillanataiban, a himnusz elhangzása után beszédet tart. Szándéka szerint minden magyar emberhez szól majd, a 2024-es év legfontosabb eseményeiről, illetve a 2025-ben előtte álló feladatokról és lehetőségekről fog beszélni.
Korábban a politikus azt jelezte, hogy újévi beszédét a Facebook-oldalán, illetve Youtube-csatornáján követhetik az érdeklődők. Friss posztjában viszont bejelentkezett a köztévé üresen maradt idősávjába.
Nem sokáig maradt adós a válasszal az MTVA.
„A kabaré műfaja foglalt. Arra már leszerződtünk"
– válaszolta a Tisza Párt vezetőjének megkeresésére az MTVA sajtó- és marketing irodája.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat