„Ugyanakkor azt is határozottan kimondták a budapestiek, hogy nem kérnek az eddigi mutyikból és az óbaloldali közgyűlési többség által eddig képviselt irányból. A budapestiek egyértelművé tették, hogy a főváros vezetőinek új irányba kell fordulniuk és egy tiszta, rendezett, élhető, békés, modern, korrupciómentes, együttműködésen és kölcsönös tiszteleten alapuló világváros építéséért kell dolgozniuk"
Az eddig lefolytatott tárgyalások alapján közölte, hogy a Tisza Párt nem köt semelyik frakcióval koalíciót. Főpolgármester-helyettest nem javasol, ahogy a budapesti cégek igazgatóságaiban és felügyelőbizottságaiban sem vesz részt.
A Tisza Párt frakciója az eddigi helyetteseket bizonyosan nem szavazza meg, mert a budapesti választók egyértelmű ítéletet mondtak a DK-MSZP politikusok eddigi munkájáról."
Természetesen a főpolgármesternek lehetősége van arra is, hogy a választók akaratával szembe menve, a Fidesszel és a DK-val összefogva az eddigi helyetteseit terjessze a közgyűlés elé és egy Fidesz-DK koalícióval irányítsa Budapestet.
Budapest működtetéséhez Karácsony Gergelynek és Orbán Viktornak azonnal rendeznie kell Budapest és a kormány kapcsolatát, lehetőség szerint nyilvános, transzparens módon
Magyar Péter közölte: ahogy azt korábban többször is jelezték, a Tisza Párt a budapestiek érdekét szolgáló előterjesztéseket megszavazva, a város működőképességének fenntartása és a főváros fejlesztése érdekében fog politizálni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot