Magyarország egyik legforgalmasabb, és a 2024-es statisztika alapján legveszélyesebb autópályája már nagyban készül arra, hogy bővüljön, ez azonban forgalmirend-változásokat is maga után von. A kivitelező MKIF ennek okán körbejárja az érintett településeket, jövő héten Bicskén tart lakossági fórumot az M1-es autópálya bővítése kapcsán – írta meg a feol.hu.
A KSH hivatalos baleseti adatai szerint a halálutak listáját az M1-es autópálya vezeti -2024-ben a sztrádán 14 halálos balesetet regisztráltak.
A sztráda 78 km hosszan bővül az idei évtől 2×3 sávra, az M0 és a Concó pihenő között, ezen felül oldalanként 1-1 intelligens leállósáv is épül, ami azt jelenti, hogy forgalmi helyzettől függően, baleset, csúcsforgalom vagy munkavégzések esetén megnyithatják a forgalom számára. Erről itt írtunk részletesebben >>>
Ahogy arról az MKIF Facebook-oldalán beszámolt, Ácson és Tatabányán tartottak már fórumot a lakóknak, ahol közvetlenül feltehették kérdéseiket a beruházás kapcsán. Május 27-én pedig a Fejér megyeieknek lesz erre lehetőségük Bicskén. Így a lakók első kézből kaphatnak hiteles információkat a bővítés üteméről, lezárásokról.
Az MKIF bejegyzésében kiemelte:
Az állammal kötött szerződésben szereplő határidők szerint
- az M1-es autópálya Bicskéig 2028. augusztus 31-ig készül el,
- a Concó pihenő befejezési határideje 2029. augusztus 31.
- Az M1 Concó utáni része is bővül, de itt a munkák majd csak később indulnak.
Kiderültek a részletek: ekkor kezdődhet el az autópálya régóta vár bővítése
Akár még idén elkezdődhetnek az állami kisajátítások az engedélyeztetési eljárást követően, ha pedig azok is eredményre vezetnek, akkor már 2027 harmadik negyedévétől elkezdődhet az M7-es bővítése. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe