Lassan öt éve, hogy állami tulajdonba vették a lombikbébi kezelések többségét végző meddőségi magánintézeteket. Működtetésüket az Országos Kórházi Főigazgatóságra (OKFŐ) bízták, amelynek keretein belül létrehozták a Humánreprodukciós Igazgatóságot, olvasható a Nemzeti Közleménytárban.
Az igazgatóságot Vesztergom Dóra vezeti. A kapacitásbővítés lassan zajlik, nem épültek új lombikbébi centrumok, utánpótlásnevelés sem történt, ami azt eredményezte, hogy az amúgy is teljes kapacitással működő intézetek nem voltak képesek több új beteget ellátni.
Meddő maradt a program
Jelenleg Magyarországon 300-400 ezerre tehető azoknak a pároknak a száma, akiknek természetes úton nem jön össze a gyermekáldás, a számuk pedig folyamatosan emelkedik.
Kapcsolódó
Magyarországon 2023-ban 85 ezer újszülött jött világra, ebből körülbelül 2300 lombikbaba.
A meglévő intézetek műszerfejlesztései is elmaradnak a nyugat-európai elvárásokhoz képest. Ennek meg is lett a szomorú eredménye.
Becslések szerint legalább ötezer gyermekkel született kevesebb az elmúlt években.
Az utóbbi években jelentősen nőtt azoknak a magyar meddő pároknak a száma, akik külföldön kértek egészségügyi ellátást. A jelenség mögött többek között a hazai egészségügyi rendszer jogi és szakmai korlátozottsága, a külföldi kezelések magas színvonala és elérhető ára, valamint a jobb sikerességi ráta áll.
A lombikbébi kezelésekkel kapcsolatos tarthatatlan helyzetet a közelmúltban Pintér Sándor belügyminiszter úgy jellemezte, hogy Magyarországon megközelítőleg 30 ezer beavatkozásra lenne szükség évente ahhoz, hogy a termékenységi zavarral küzdő párokat megfelelően el tudják látni.
Jelenleg azonban a rendelkezésre álló humánerőforrással és infrastruktúrával ennek nagyjából csak a felére képes csak a rendszer, mintegy 50 milliárd forintos többletkiadás mellett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát