Kisiklott a lisszaboni Gloria siklóvasút egyik kocsija szerdán,
a balesetben a mentőszolgálatok legfrissebb beszámolója szerint 15-en vesztették életüket és 18 a sérültek száma.
A portugál katasztrófavédelmi hatóság korábban három halottról, illetve legkevesebb húsz sérültről számolt be.
A portugál hatóságok egyelőre nem tették ugyan közzé az áldozatok állampolgárságát, de jelezték, hogy többen közülük külföldiek.
„Tragikus nap ez városunknak (...) Lisszabon gyászol, ez egy nagyon tragikus incidens" - mondta Carlos Moedas, a portugál főváros polgármestere újságíróknak nyilatkozva.
A városközpontban fekvő Restauradores tér és a Sao Pedro de Alcantara-i kilátó között 1885 óta közlekedő fogaskerekű balesetét az Observador című online napilap értesülései szerint kábelszakadás okozta.
Margarida Castro Martins, a polgári védelem igazgatója korábban közölte, hogy a sérültek közül kettő állapota súlyos, öten könnyebb sérüléseket szenvedtek.
A tűzoltók és a mentők röviddel hat óra után kapták a riasztást.
A lisszaboni felvonókat üzemeltető Carris vállalat az Observadornak elmondta, hogy a vállalat szakemberei is a baleset helyszínén tartózkodnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat