A felhívás alapján a felszámolók az értékesítésre kerülő új cégekbe apportálnának minden olyan eszközt, engedélyt és épületet, ami szükséges a további üzemeltetéshez. Az ingatlanok, így a vasútüzemi telkek és a kikötő sem kerülne bele az új cégekbe.
Az ingatlanok és az épületek szétválasztása érdekében az épületekre építmények jogokat alapítanának a felszámolók, az egyes gyártóegységeket és főépületeket pedig önálló helyrajzi számon emelnék ki – írja a HVG. A lap szerint azért is tűnik praktikusnak az építmények leválasztása, mert egy a telekingatlanokhoz kapcsolódó környezeti kármentesítési kötelezettségek a vevőt nem terhelik majd.
A lap azt írja, hogy április 25-ig várják az ajánlatokat, a két cégért együttesen 1,67 millió euró, azaz 680 milliárd forint részvételi biztosíték leszurkolását várják.
Az azonban még kérdéses, hogy lesz-e az ajánlatra komoly érdeklődő. A HVG ugyanakkor azt írja, hogy nemrég indította el egyedüli részvényesként a Dunaferr Steel Rolling Zrt. nevű céget Jozef Szivák, aki a kétezres évek végén a kassai vasművek adósa volt, ebből 2008-ban büntetőügy is lett.
Jozef Szivák annak az ügyészségi nyomozásnak volt az egyik fő gyanúsítottja, amely szerint a nevéhez fűződő cég nem fizetett a kassai vasmű acéllemezei után. Utóbb azonban a vádak alól felmentették, mivel a meghiúsult üzletekről tudomása volt a vasmű tulajdonosainak.
Nem tudja fizetni dolgozóit a Liberty, a kormány ultimátumot adott
A Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint gyors intézkedésre van szükség, hogy kifizessék a béreket a Bérgarancia Alapból. A Nemzetgazdasági Minisztérium is megszólalt. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben