Négy légiutas-kísérő pert indított a Boing ellen, mert a 737 MAX 9 típusú repülőgépének ajtópanelje tavaly januárban kirobbant a helyéről – írta a Reuters. Külön perekben a múltbeli és jövőbeli gazdasági károkért követelnek kártérítést, fizikai és mentális sérülésekre, érzelmi gyötrelmekre és egyéb anyagi költségeikre hivatkozva.
„Mind a négy légiutas-kísérő bátran viselkedett, az utasok biztonságát helyezte előtérbe, miközben ők maguk is veszélyben voltak” – mondta Tracy Brammeier, a felpereseket képviselő ügyvéd. „Teljes kártérítést érdemelnek ezért a traumáért, ami érte őket” – tette hozzá.
A kereseteket kedden nyújtották be a seattle-i King megyei legfelsőbb bíróságon, a Boeingot gondatlansággal vádolják, és azzal, hogy figyelmetlenek voltak a 737 MAX repülőgépek és alkatrészeik gyártása, értékesítése és javítása során.
„A Boeingnak tudnia kellett volna a 737 MAX repülőgépcsalád gyártása során fennálló minőségellenőrzési problémákról” – áll a beadványokban.
Elképesztő hibák: csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tömegkatasztrófa
Laza csavarokat talált számos Boeing 737 Max 9-es repülőgépen az Alaska Airlines a január elején történt baleset miatt indított vizsgálaton. Erről itt írtunk többet >>>Az incidens korábban kisebb válságba sodorta a repülőgépgyártót.
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma arra kényszerült, hogy nyomozást indítson a vállalat ellen, a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB) a múlt hónapban kijelentette, hogy a Boeing nem biztosított megfelelő képzést, útmutatást és felügyeletet az incidens megelőzése érdekében.
A testület bírálta a Boeing biztonsági kultúráját és azt, hogy a gyártás során nem szereltek be négy kulcscsavart a panelbe, és azzal vádolta a Szövetségi Légügyi Hivatalt (FAA), hogy nem volt hatékony a felügyelete.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek