Közlekedésinfót tartott Lázár János, aki bejelentette, hogy 150 ezer forinttal megemelik a MÁV dolgozóinak juttatásait.

Az építési és közlekedési miniszter azt is elmondta, hogy szerinte

aránytalanul nagy kritika éri a MÁV-Volán-csoportot,

majd hozzátette: egy nagy rendszer átalakítását nem könnyű elkezdeni, messze van még a siker, messze van még az a pillanat, amikor elégedettek lehetnek.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a magyarok „szenvedélyesen szeretik az autókat”, így

joggal merül fel a kérdés, hogy tömegközlekedésre szükség van-e.

A 2023-as tarifareform azonban jót tett a szektornak, ugyanis míg 2024 előtt havonta eladott 600-700 ezer bérletet, most 1 millió bérletnél tartanak.

A MÁV-val kapcsolatban elmondta, a cégcsoportban új vállalatirányítás, új struktúra indult, „orrán-száján folyt ki a pénz a csoportnak, ez érdemben megváltozott„.

A miniszter közölte, hogy a szakszervezetekkel 3 éves bérmegállapodást kötöttek. 570 ezer forint volt az átlag bruttó bér a csoportnál, amikor átvette a cég irányítását,

 most 724 ezer forint, ami a nemzetgazdasági átlag felett van.

Lázár János bejelentette: idén 150 ezer forinttal megemelik a juttatásokat Széchenyi Kártya formájában.

Jön az új „alkotmány„

A miniszter elmondta, december 1-től érkezik az új személyszállítási törvény,

amelyet személyszállítási alkotmánynak tekint, mert tartalmazza a minimumszolgáltatást.

A miniszter kijelentette: 3200 településnek alanyi jogon biztosítani kell, hogy minden nap háromszor eljuthassanak a lakosok a járási központba és visszajussanak onnan. Kétszer a járásközpont és a megyeközpont, valamint megyeközpont és megyeközpont, továbbá a megyeközpont és főváros között is biztosítani kell az eljutást.

A KRESZ-szel kapcsolatban Lázár elmonda, hogy 2023 decembere óta zajlanak a konzultációk szakmai fórumokkal és szakemberekkel. A legnagyobb kihívást az emberi élet védelme és a baleset elkerülése jelenti.

Újraszabályozzák a vezetéshez szükséges jogi feltételeket, a forgalomba helyezési feltételeket, a gépjárművek közlekedését és az utak táblázási rendszerét.

Nagy viták vannak többek között a rollerek és a sebesség kérdésében.

Új matrica jön

A miniszter közölte, óriási vita zajlik a szolidaritási hozzájárulást illetően, amely a gazdagabb önkormányzatokat érinti. Kezdeményezte, hogy a szolidaritási adóból akár még idén, de 2026-tól mindenképpen írhassa le azt az összeget az önkormányzat, amelyet állami vagy önkormányzati út fejlesztésére költ. 20 százalék válhatna ilyen módon leírhatóvá.

Lázár János több leendő vagy folyamatban lévő ügyről is beszámolt:

  • Tovább korszerűsítik a vasúti pályákat. 2026-ban gyors beavatkozásként 35 milliárd forintot fordítanak a lassújelek számának csökkentésére.
  • Idén lezárják a Budapest-Belgrád vasútvonal építését, de Lázár János részben a Szerbiában történtek, részben a tisztes elszámolás miatt átvilágíttatja a beruházás műszaki és pénzügyi tartalmát. Ehhez uniós külső szakértőt, a TÜV minőségbiztosítót vonják be.
  • Szeptember 15-től kezdődik a forgalomkorlátozás az M1-esen a bővítés miatt. Január 1-től egy éves új díjkonstrukció is jön, a négy érintett megyére 15 ezer forintos éves matricát árulnak a személyjárműveknek.
  • 280 új IC-kocsit rendelhetnek, erősítenék és támogatnák a magyar gyártókapacitást.
  • Nyugat-Európából száz darab fiatal, viszont használt motorvonatot szerezhetnek be. Nagy esélye van annak, hogy Németországból, Svájcból, vagy Ausztriából érkezzenek a járművek. Uniós forrásból 25 darab motorvonat jöhet. Európa mellett Kínából is vásárolhatnak motorvonatokat, Hegyi Zsolt 50-70 távolsági motorvonat beszerzéséről tárgyalt. 70 darab dízel motorvonatot is bérelhetnek.

Megújult a MÁV+ applikáció, már bérlet-widgetet is villanthatunk

Frissítette digitális infrastruktúráját is a MÁV. Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója bejelentette: mostantól az okostelefonunk kezdőképernyőjére kitűzve, offline, keresgélés és kód nélkül mutathatjuk fel a bérletünket vagy a napijegyet utazáskor.

A vezérigazgató szerint ez azt jelenti, hogy ezzel akár offline is elérhető lehet az utazást igazoló jegy vagy bérlet, vagyis ha nincs wifi vagy gyenge a térerő, akkor is gyorsan fel tudjuk mutatni őket.

Emellett megjelent továbbá az úgynevezett shortcut lehetőség, amelyek segítségével egy hosszabb gombnyomás után azonnal megnyithatók a leggyakrabban használt menüpontok, a ’Tervezés’ fülön pedig új ’Kedvenc’ funkciót is bevezettek: ide állomások, településeket, vagy akár pontos címeket menthetnek le az utasok.