A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) társadalmi egyeztetésre bocsátott új rendelettervezete szerint

a kormány több közlekedésfejlesztési beruházást emelne kiemelt státuszba a gyorsabb megvalósulás érdekében.

A dokumentumból kiderül, hogy a kabinet több új út- és vasútfejlesztést is a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű projektek közé sorolna, ezzel leegyszerűsítve az engedélyeztetést és gyorsítva a kivitelezést.

A Portfolio cikke szerint a tervezet legfontosabb újdonságai a listára most először felkerülő fejlesztések:

  • A 77-es főút korszerűsítése Monostorapáti és Lesencetomaj között, amelyet párhuzamos kerékpárút is kísérne.
  • Debrecenben több helyszínen terveznek útfejlesztést: a Kassai úti szakasz korszerűsítése mellett bővülne a Homokkerti felüljáró környéki hálózat is.
  • Szintén újdonság az Adonyt délről elkerülő út, valamint a szekszárdi elkerülő második és harmadik üteme.
  • Fejlesztenék az M0-s körgyűrű halászteleki lehajtóját, a dunakeszi Auchan melletti körforgalmat, illetve több főúti csomópontot vidéki városokban és településeken. Ezek a beavatkozások jellemzően körforgalommá alakítást, sávbővítést vagy a csatlakozások átszervezését jelentik.
  • A vasúti projektek közül kiemelkedik egy országos útátjáró-fejlesztési program, amely a MÁV és a GySEV hálózatát egyaránt érintené. Emellett három kelet-magyarországi vonal (Debrecen-Nagykereki, Sáránd-Létavértes, Nyíregyháza-Nyírbátor) fejlesztését is kiemelt beruházássá nyilvánítanák. Ezek várhatóan pályakorszerűsítést, biztosítóberendezések fejlesztését vagy állomásépületek átalakítását foglalják majd magukban.
  • Ugyanakkor kikerülne a kiemelt beruházások közül a Rétság és Balassagyarmat közötti főúti szakasz. A tervezet ehhez nem fűz indoklást, így nem világos, hogy a projekt lekerül a napirendről, vagy más formában folytatódik.

A lap megjegyzi: a kiemelt státusz nem jelent automatikus pénzügyi forrást, viszont lényegesen leegyszerűsíti a közigazgatási eljárásokat, kevesebb engedélyezési körrel, gyorsabb ügyintézéssel és centralizált hatósági eljárással. A kormány vélhetően ezzel próbálja felgyorsítani az út- és vasútépítési programokat, különösen a vidéki térségekben, ahogy az már korábban is jellemző volt a választások előtti években.