Nem épül meg a nagymarosi erőmű – jelentette be az Indexnek Lantos Csaba energiaügyi miniszter egy szűkkörű háttérbeszélgetésen. A magyar kormány a szlovák féllel lezárná a több évtizedes dunai erőművitát, és új alapokra helyezné a két ország energiakapcsolatait. A felek elvi megállapodás küszöbén állnak a Duna vízjárásának újrarendezéséről.

A Bős–Nagymarosi vízlépcső a Duna magyar és szlovák közös szakaszán tervezett vízlépcsőrendszer, amelynek célja az energiatermelés, a hajózás fejlesztése, az árvízvédelem és a környező területek rendezése lett volna. A rendszerhez két fő duzzasztómű tartozik Dunacsúnynál és Dunakilitinél, és egy hosszú üzemvízcsatorna a Csallóközön keresztül, közepén a bősi vízerőművel. Az eredeti tervek szerint a lánc másik végén, Nagymarosnál is épült volna egy vízlépcső.

A beruházást 1989-ben a magyar kormány – a környezetvédő szervezetek és a lakossági tiltakozások hatására – leállította a magyar oldalon, majd 1992 májusában hivatalosan is felmondta az együttműködést Csehszlovákiával. A szlovák fél még abban az évben, októberben saját területére terelte a Duna vizének 83 százalékát, és a bősi erőmű azóta is így működik – a magyar álláspont szerint jogszerűtlenül.

A vitában a felek a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordultak, amely 1997-ben hozott ítéletében mindkét országot elmarasztalta, és arra kötelezte őket, hogy államközi szerződésben rendezzék a helyzetet. Ez azonban azóta sem történt meg.

A vízlépcsőrendszer ötlete egyébként nem a szocializmus éveiben született: már a XX. század harmincas éveiben is felmerült, hogy a Duna szabályozását össze lehetne kötni hajózási fejlesztésekkel és vízi erőművek építésével.

A kormány 2024 márciusában Czepek Gábort, az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárát nevezte ki kormánybiztosnak a magyar–szlovák energetikai infrastruktúra fejlesztéséért, hogy javaslatot dolgozzon ki a bős–nagymarosi vízlépcső ügyének rendezésére, de a Duna Charta – az egykori Duna Körből kivált civil szervezet – határozottan elutasította a kormánybiztosnak tulajdonított megoldási javaslatot – miszerint Szlovákia a Bősön termelt áram egy részének átadásával kompenzálná a Duna vizének jogtalan elterelését.

A Duna Charta állásfoglalása arra is rámutat, hogy

  • a bősi vízlépcső műszaki állapota mára jelentősen leromlott,
  • csökkent az erőmű kapacitása is, az adatok szerint a létesítmény éves átlagteljesítménye a korábbi 320 megawattról 280 megawattra esett vissza.

A Duna Charta elnöke szerint a szlovák féllel nem az áramvétel lehetőségéről, hanem arról kellene tárgyalni, hogy legalább a Duna vízhozamának felét visszatereljék az eredeti mederbe.

Évi 30 köbkilométernyi jogtalanul elterelt víz hiányzik a folyóból, a Kisalföld vízháztartásából. Árammal öntözni nem lehet, árammal tájat rehabilitálni nem lehet – áll a civil szervezet állásfoglalásában. Azt, hogy a dunacsúnyi mederzáró duzzasztóművön keresztül több víz jusson a Duna régi medrébe – így a mellékágrendszerekbe is – egyébként szlovák természetvédő szervezetek is támogatják. Ugyanakkor ellenzik a magyar oldalon felmerült további fenékküszöbök és keresztgátak építésére vonatkozó terveket, mivel ezek tovább lassítanák a folyó sodrását, ami újabb ökológiai károkat okozhat.

Tehát a Bős–Nagymarosi vízlépcső ügye ma is élénk politikai vita középpontjában áll.

Pénteken 31 szigetközi település polgármesterével egyeztetett Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Czepek Gábor magyar–szlovák energetikai infrastruktúra fejlesztésért felelős kormánybiztos. A megbeszélés után a miniszter úgy fogalmazott, hogy „a megállapodás közelében vagyunk a szlovákokkal”. Felidézte, hogy a bős–nagymarosi szerződés jogi státusza továbbra is sajátos – ez a mostani egyeztetések jogi hátterét is meghatározza.

Lantos Csaba emlékeztetett,

  • az 1977-es államközi szerződés után indultak meg a vízlépcsőrendszer építkezései,
  • majd 1984-ben megalakult a Duna Kör – amelyből később a rendszerváltást előkészítő egyik legfontosabb civil mozgalom nőtte ki magát.
  • 1988-ban már országos tüntetések és élőláncok is zajlottak a beruházás ellen. A tárcavezető maga is részt vett a Duna Kör tevékenységében 1984-től.
  • 1992-ben a szlovák fél egyoldalúan elterelte a Dunát, amire válaszul Magyarország a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult. Az ítélet végül mindkét felet elmarasztalta: a bírósági döntés azonban – Lantos Csaba szerint – lényegi kérdésekben nem hozott valódi megoldást.

A helyzet mostani kedvező alakulásához az is hozzájárult, hogy időközben a két ország földgáz-, kőolaj- és villamosenergia-piaca jelentős mértékben integrálódott, ahogy más területeken is láthatóak előrelépések.

A miniszter szerint korábban is meg tudtak egyezni a vízmegosztásról, és ez a megállapodás immár harminc éve működik. Most viszont „abban biztosan megállapodunk, hogy a múltat lezárjuk” – jelentette ki Lantos Csaba, utalva arra, hogy a felek közel állnak egy történelmi megegyezéshez. A miniszter szerint a szlovák fél elfogadja, hogy a magyar kormány nem építi meg a nagymarosi létesítményt, cserébe tudomásul veszi a dunacsúnyi duzzasztógát létét, amely a bősi vízerőmű működéséhez szükséges vízduzzasztást biztosítja.

A megállapodás végső formájáról a két ország parlamentjei dönthetnek.

Czepek Gábor kormánybiztos pedig elmondta, az elmúlt évtizedekben Magyarország gyakorlatilag rá volt utalva a szlovák fél döntéseire.  Közben továbbra is hatályban van az 1977-es államközi szerződés, amely előírta a nagymarosi vízerőmű megépítését, ezért a mostani megállapodás nem más, mint ennek a szerződésnek a módosítása.

A megállapodás részeként Magyarország évente kedvező áron vásárolhat áramot a szlovák féltől.