A dél-libanoni terrorszervezet a hétvégén legalább 150 rakétát lőtt ki, amelyek túlnyomó többségét az izraeli légvédelem hatástalanította, de történtek közvetlen becsapódások is, többek között Haifában és a galileai Názáret városában.
A keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb központjában a hajnali rakétatalálatok kiterjedt tüzeket okoztak. A Názáretet ért csapás arra utal, hogy a terrorszervezet nem tesz különbséget katonai és civil célpontok között. A város, amelyben egykor Jézus felnevelkedett, ráadásul szinte teljesen arab lakosságú, 70 százalékban muszlim és 30 százalékban keresztény – számolt be róla az ATV.
Kapcsolódó
A helyi keresztény közösség egyik vezetője, Johnnie Moore püspök arra figyelmeztetett, hogy a síita iszlám szervezet támadásainak egyik célpontja a galileai keresztény szent helyek lehetnek.
„A Hezbollah rakétái közül sok Izrael arab területeire irányul, és legalább annyi muszlimot és keresztényt fenyeget, mint zsidót” – írta Moore püspök a X-en közzétett bejegyzésében, amelyet idézett az ATV.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás