Az új vendégmez a legnépszerűbb a a német labdarúgó-válogatott történetében. A rózsaszínű szerelés nagy port kavart az Európa-bajnokság előtt, azóta viszont igazi bestsellerré vált. Ami valódi örömhír a gyártó Adidas számára.
„A rózsaszín mez a legkelendőbb idegenbeli mez a DFB összes mezének történetében” – mondta Oliver Brüggen, a sportszergyártó cég szóvivője a Német Sajtóügynökségnek. A németek szerdán Stuttgartban, a hazai rendezésű Európa-bajnokság második csoportmérkőzésén, Magyarország ellen debütáltak benne.
A Bajnokok Ligája-győztes Toni Kroos által viselt 8-as mezszámmal ellátott változat különösen népszerű
– tette hozzá Brüggen. Bernd Neuendorf elnök kedden a rózsaszín-lila mez iránti nagy érdeklődésről így nyilatkozott: „Szerintem az embereknek egyszerűen azért tetszik, mert divatos. A színválasztást semmiképpen sem szabad túlértelmezni.”
Hírességek is megjelentek a pink mezben
Julian Nagelsmann szövetségi edző játékosai a hagyományos fehér hazai mezt viselték a Skócia elleni müncheni Európa-bajnoki nyitányon (5:1). A június 23-i, Svájc elleni harmadik csoportmérkőzésen Frankfurtban szintén ebben lépnek pályára.
„Nagyon örülünk az Eb iránti növekvő lelkesedésnek és a német mezek iránti továbbra is nagy keresletnek. Sajnos a gyártási számokról nem tudunk még nyilatkozni” – mondta Brüggen. A Skócia elleni nyitómeccs előtt Robert Habeck szövetségi gazdasági miniszter is közzétett egy videót, amelyen a rózsaszín mezt viselte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek