A Szupermenta programban ezúttal létesítményeket, azon belül is kutyapanziókat ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei – közölte honlapján csütörtökön a hivatal. Mint írják,
a 12 budapesti és Pest vármegyei intézményben a hatósági ellenőrök az állatok jóllétét kedvezőtlenül befolyásoló, azonnali hatósági intézkedést indokló problémát nem találtak, azonban dokumentációs és egyéb hiányosságok akadtak.
Menet közben azért két létesítményről kiderült, hogy a hivatalos nyilvántartásban nem szerepelnek panzióként, ezért ezeket a szakemberek kizárták az értékelésből.
A Nébih szakemberei Budapesten, Budakalászon és Dunakeszin ellenőrizték, hogy a kutyapanziók a jogszabályoknak megfelelően működnek-e.
A tesztbe bejutott tíz kutyapanzióban a szakemberek többek között ellenőrizték a rendszeres állatorvosi felügyelet biztosítását, valamint a működési engedélyeket vagy a nyilvántartásba vételi határozatokat. Ezeket minden esetben rendben találták.
Jogszabály írja elő, hogy a kutyapanzióknak milyen, az állatok egészségére és jóllétére nézve megfelelő körülményeket kell biztosítaniuk: a szakemberek figyelemmel kísérték többek között
- a szökésbiztos elhelyezés megvalósulását;
- a boxok és kennelek biztonságosságát;
- továbbá arról is megbizonyosodtak, hogy a megbetegedett, sérült állatok elkülönítésére van-e lehetőség.
Mint írják, ezeknek az előírásoknak is megfelelt minden kutyapanzió. Ugyanakkor találtak kisebb hiányosságokat is, például a fertőtlenítés eszközeit és módjait, valamint a rosszul fertőtleníthető padozatot; vagy épp az oltási kiskönyvek vagy kisállat útlevelek helyszínen tartásával is akadtak problémák.
További részleteket a vizsgálat eredményeiről a Nébih Szupermenta oldalán talál.
Családtagból útitárs: így nyaralhatunk együtt a kutyával
Már évek óta külön utazóközönséget képviselnek a kutyatulajdonosok, akik nyaranta kifejezetten keresik az állatbarát szolgáltatásokat nyújtó szálláshelyeket, éttermeket, strandokat. Ugyan a kínálati oldal egyre bővül, sokak szerint még mindig gyerekcipőben jár a kutyás turizmus Magyarországon.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyugdíj helyett frontszolgálat? Megrázó döntést hozott Zelenszkij
Olyan újítást vezetnek be a DÁP-ban, amivel rengeteg időt lehet spórolni
Lépnie kell Brüsszelnek: nyílt levélben szólították fel a változtatásra
Megjött az új célár: eddig menetelhet az arany és az ezüst
Drámai fejlemények: altatásban műtik a bitfejes lövedékkel fejbelőtt polgármestert
Nem tűrik tovább a kocsmai stílust: főváros szerte leállnak a közszolgáltatások
Ebből nagy baj lehet: figyelmeztetést adott ki a One
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Feltűnt egy új kedvenc, ez lehet a következő befektetési sztori