Új költségvetés jön a fővárosban, ugyanis a kiadási főösszeg és a szolidaritási hozzájárulás mértékére vonatkozó rendelkezéseket megsemmisíti a Kúria. Ez a döntés megerősíti azt, hogy a Magyar Államkincstár jogosan kéri a szolidaritási hozzájárulás teljes összegét.
A Kúria nem az egész költségvetést semmisítette meg, csak annak két részletét, de összességében törvénytelennek nyilvánította a költségvetést.
Az Index információi szerint pert nyert a fővárossal szemben Budapest Főváros Kormányhivatala, mert Budapest költségvetésében nem szerepelt a 89 milliárd forintos szolidaritási hozzájárulás. Az eredmény értelmében a felperes, Sára Botond főispán elérte, hogy a Kúria törvénytelenné nyilvánította a főváros 2025-ös költségvetését.
A Fővárosi Közgyűlés többsége, a Tisza Párt, a Podmaniczky Mozgalom, a DK és a Párbeszéd képviselőivel 2024 decemberében elfogadta Budapest jövő évi költségvetését, amelyet úgy terveztek, hogy csak 38 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizetnek be az államnak, további 51-et viszont nem. A Fidesz nem szavazott, a Kutyapárt kivonult a szavazásról.
Az akkor elfogadott rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 422 544 893 000 forintban, kiadásait 426 269 12 000 forintban állapítja meg. A 3 724 119 000 forintos hiányt az előző évek maradványának igénybevételével finanszírozzák. Hiteltörlesztés kiadásaira 7 466 009 000 forintot fordítanak.
Az elfogadott büdzsé azzal számol, hogy a főváros csak annyit fizet meg a 2025 esedékes szolidaritási hozzájárulásból, amennyit az államtól kap támogatásként feladatai ellátására.
Sára Botond főispán erre válaszul jelentette be, hogy a budapesti kormányhivatal szerint szabálytalan a fővárosi költségvetés, ezért kénytelen a Kúriához fordulni.
Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója egy mai, újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen úgy fogalmazott, hogy a Kúria döntése értelemben nem kell megsemmisíteni a büdzsét, hanem a költségvetés felülvizsgálatakor be kell tervezniük a szolidaritási hozzájárulás 89 milliárd forintos összegét.
Nem tudunk, nem vagyunk képesek befizetni ekkora mértékű szolidaritási hozzájárulást – hangsúlyozta Kiss Ambrus és hozzátette, az közszolgáltatások ellátásának rovására menne.
A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerint a főváros számlája jelenleg mínusz 41 milliárd forinton áll.
Május végén az iparűzési adóból egy kisebb bevételre számítanak, legközelebb jelentős adóbevétel szeptember közepén realizálódik. Kiss Ambrus kitért arra is, hogy a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban május végén várható inkasszóval szemben azonnali jogvédelmet kérnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná