Hétfőn délelőtt a Nemzeti Hírügynökség (leárnykori nevén MTI) portálján a hírek között
10:23-kor gyakorlatilag egy álláshirdetés jelent meg, melynek feladója a közmédia.
A szövegben a jövőjüket a médiában tervező fiatalok jelentkezését várja tehetséggondozó programjába a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány – olvasható az MTVA Sajtó és Marketing Irodájának hirdetése hétfőn az MTI-ben.
A közlemény szerint a szerkesztő-riporteri munka iránt érdeklődők a televíziós és rádiós műsorkészítésben, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de a jelentkezők a műszaki területet is választhatják.
Mint írták, gyakorlatorientált képzést hirdet a közmédia a műsorkészítés vagy a műszaki terület iránt érdeklődő végzős hallgatók és friss diplomások részére: a televíziós, rádiós vagy online tartalomgyártásban elhelyezkedni vágyó fiatalok európai szinten kiemelkedő technikai környezetben, a munkafolyamatokba közvetlenül bekapcsolódva ismerkedhetnek meg a hírterületi és a magazinműsorok szerkesztő-riporteri feladataival. A műszaki beállítottságú résztvevők pedig a hangmérnök és rögzítésvezető szakma alapjait tanulhatják meg.
A résztvevők mentor iránymutatása mellett átfogó képet nyerhetnek a műsorkészítésről, illetve a műszaki területről, hogy a későbbiekben akár önállóan is megállják a helyüket a szakmában – írták.
A mentoráltak egyénre szabott beszédtechnikai képzést is kapnak, amelyről hazánk legismertebb hangjai gondoskodnak, olyan legendás médiaszemélyiségek, mint Bordi András vagy Korbuly Péter – tették hozzá.
A hirdetés szerint
Magyarország legnagyobb és legmodernebb eszközparkkal felszerelt médiavállalata piacképes tudást nyújt, és a legeredményesebbeknek karrierlehetőséget kínálhat.
Ezeket a dolgokat szúrjuk el a leggyakrabban egy állásinterjún
Ha túl korán érkezel az irodába, ha nincs szakmai háttered a virtuális interjúkhoz, és ha nem ismered a leendő munkáltatód küldetését, mind-mind visszaüthetnek. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Indul a választás első menete, csak a postaládát kell figyelni