Bár a teherforgalom még zajlik a 47. számú Godisa–Komló vasúti mellékvonalon, „a vasúti infrastruktúra megbontásához szükséges előkészületek megkezdődtek” – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, Ágh Péter egy írásbeli kérdésére reagálva. Kanász-Nagy Máté azt tudakolta, mi lesz a sorsa a komlói vasútvonalnak, mert a teherforgalom ugyan még zajlik, de 2023 augusztusa óta az utasokat már buszok szállítják – írta a Telex.
2024 augusztusában még arró volt szó, hogy a nyílt vasúti pályát elbontják Mecsekjánosi és Komló között, valamint fel kell számolni Komló vasútállomás teljes vágányhálózatát is.
A minisztérium azt állította, hogy
a település vezetése azt kérte tőlük, hogy a település központján átvezető vasútvonal szükségességét vizsgálja felül, a vasúti területeket pedig adja át az önkormányzat részére, hogy használhassák.
Komló polgármestere, Polics József szerint a sajtó ezt úgy állította be, mintha meg akarnák szüntetni a 47-es vonalat, miközben ez nem igaz. „Mecsekjánosi Komló belterülete, egy zsákvonalnak a végállomását áthelyeznénk Komló városán belül, nem a belvárosba, hanem egy olyan területre, ahova jelenleg is tömegközlekedéssel jutnak el az emberek” – mondta korábban a polgármester.
Polics József, Komló város polgármestere a helyszínen mutatta be tavaly augusztusban a legfontosabb tudnivalókat a komlói vasútállomás elköltöztetéséről és a zöld belváros víziójának megvalósulásáról.
Az ÉKM friss válaszából azonban most kiderült, hogy a vasút elbontása esetén a teherforgalom átterelése nem fog jelentős mértékű növekedést jelenteni a közutak számára. Az évi 72609 tonnás vasútárumennyiség összesen napi 11 darab nyergesvontatót jelent a helyi közlekedés számára – írták.
Arról azonban, hogy mi lesz a komlói vasúti pálya sorsa, mennyit bontanak vissza nem érkezett válasz.
Milliárdok mennek el, mégsem javul a magyar vasút állapota
A MÁV évek óta jelentős állami támogatást kap, ám a források nagy része a Budapest–Belgrád vasútvonalra jut, míg más, fontos vonalak állapota és a menetrendek romlanak vagy stagnálnak. Bár az utasok egyre több pénzt fizetnek, a szolgáltatás javulását nem érzik.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az