A Kiwi.com-on keresztül 28 százalékkal több repülőjegyet vettek a magyarok 2025. október 20-ig az október 20. és november 2. közti időszakra, mint tavaly ugyanekkor – derül ki a vállalat közleményéből. A repülővel utazók átlagosan 5,3 napot töltenek választott úti céljukon, és sokan kihasználják a hosszú szünetet, hiszen tízből négyen 4-10 napos vakációra repülnek el.
Bár az utazók többsége (83 százalék) továbbra is európai úti célt választ, a Kiwi.com adatai szerint
az őszi szünetben többen utaznak Ázsiába és Afrikába, mint a nyári hónapokban.
Ebből is következik, hogy magasabb a közepes, azaz 1500 km és 4000 km közti távolságokra és a még ennél is messzebbre repülők aránya, mint nyáron.
A legtöbben a nemzeti ünnepen szállnak repülőre. Október 23. után pedig a 22-e a második legnépszerűbb nap a repülős utazás megkezdésére a magyarok körében. A repülőjegyek átlagára 180 euró volt a vizsgált időszakban.
TOP 10 repülős célpont az őszi szünetben – országok listája
- Spanyolország
- Olaszország
- Egyesült Királyság
- Görögország
- Portugália
- Törökország
- Németország
- Franciaország
- Málta
- Egyiptom
Nagyot nőtt a népszerűsége a tízes listán is szereplő Egyiptom mellett Hollandiának, Belgiumnak, Lengyelországnak, Svájcnak, Marokkónak és Bulgáriának.
TOP 10 repülős célpont az őszi szünetben – városok listája
- Barcelona
- London
- Róma
- Milánó
- Málta
- Athén
- Tenerife
- Bari
- Alicante
- Malaga
Városok közül a legnagyobb népszerűségi ugrást Sharm El Sheikh tudhatja magáénak, ahová több mint ötszörösére nőtt a foglalások száma. Közel duplájára nőtt még a Kiwi.com-on keresztül az őszi szünetben Paphosra utazók száma, és Brüsszelbe és Párizsba is többen repülnek, mint tavaly ugyanekkor. A Kiwi.com adatai szerint Bécsből is sok magyar repül. Hurghada például a célállomások listájának élén szerepel, ami szintén a melegebb desztinációk iránti növekvő érdeklődést mutatja.
„A magyar utazók egyre inkább választanak távolabbi úti célokat. Egyiptom és Marokkó most kifejezetten népszerűek. Az őszi időszak ideális ezek felfedezésére, hiszen a repülőjegyek kedvezőbbek, az időjárás kellemes, és a nyári tömeg is elkerülhető. Az utazási szokások alapján jól látszik, hogy az őszi szünet ma már sok család és fiatal pár számára a második nyaralási szezon lett” – mondta Daniela Chovancová, a Kiwi.com sajtókapcsolati menedzsere
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban