A felmérésben Kína 150 megyéjéből és 1500 különböző közösségből érkeznek emberek – közölte a Reuters szerint az állami támogatású Global Times az NHC alá tartozó Kínai Népesedési és Fejlesztési Kutatóközpontra hivatkozva. Peking igyekszik gyermekvállalásra ösztönözni a fiatal párokat, miután Kínában 2023-ban már második egymást követő évben csökkent a népesség.
A felmérés célja, hogy elemezze a gyermekvállalással kapcsolatos vonakodást és félelmet, és végső soron támogatást és ösztönző intézkedéseket nyújtson – írja a lap.
Utoljára 2021-ben végeztek országosan hasonlói felmérést.
Az állami médiában gyakran hozták összefüggésbe a népességnövekedést az erős és megfiatalodott Kínával.
Az elöregedő Kínában a nyugdíjasokra vár a legnagyobb veszedelem
Az évtizedekig egykézésre kényszerített Kínában az ingázó munkavállalók milliói nem engedhetik meg maguknak, hogy nyugdíjba vonuljanak, mert egyszerűen felkopna az álluk. Erről itt olvashat többet >>>A kínai egészségügyi tisztviselők megosztott szülői felelősségre szólítottak fel, hogy a fiatalokat a házasság, a szüléssel és a családdal kapcsolatos pozitív perspektívák felé tereljék.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak