A múlt héten három kínai hajó haditengerészeti gyakorlatsorozatot, közte éleslövészetet hajtott végre az Ausztráliát és Új-Zélandot összekötő forgalmas légi útvonal alatt.
Az Ausztrál Repülésbiztonsági Ügynökség közölte, hogy akkor értesült a gyakorlatokról, amikor egy kereskedelmi járat péntek reggel üzenetet kapott a kínai hajókról.
„Ebben a szakaszban még nem tudtuk, hogy valódi üzenetről van-e szó vagy sem" - mondta Peter Curran, az Air Services Australia vezérigazgató-helyettese egy hétfő esti kormányzati meghallgatáson. A riasztást egy olyan frekvencián sugározták, amelyet a kereskedelmi pilóták figyelnek, de az ausztrál légiforgalmi irányítók nem.
Hozzátette:
49 repülő - néhány haladás közben - volt kénytelen megváltoztatni útvonalát, hogy elkerülje a lőgyakorlatra kijelölt területet, miután világossá vált, hogy a figyelmeztető üzenetek igazak.
Richard Marles ausztrál védelmi miniszter közölte, hogy a kínai hajók nemzetközi vizeken tartózkodtak, és a nemzetközi joggal összhangban cselekedtek, de rámutatott, hogy az ausztrál hadihajók általában 12-24 órával előre bejelentik az ilyen gyakorlatokat, hogy a légitársaságoknak legyen idejük alkalmazkodni.
Kína közölte, hogy a manővereket „biztonságos és professzionális módon" hajtották végre. Peking nem pontosította, hogy a gyakorlatok során használtak-e éles lőszert.
Az ausztrál hadsereg és új-zélandi társszervezete három kínai hadihajót - egy fregattot, egy cirkálót és egy üzemanyagtöltő tartályhajót - figyelnek azóta, hogy a múlt héten nemzetközi vizeken észlelték őket.
A hajók kedd reggel Tasmániától keletre tartózkodtak - közölte az új-zélandi védelmi minisztérium.
Ez az incidens a legutóbbi az Ausztrália és Kína közötti sorozatban, amely Csendes-óceán ázsiai térségének légterében vagy hajózási útvonalain történt.
Február 13-án Ausztrália veszélyes magatartással vádolt meg egy kínai vadászgépet a Dél-kínai-tengeren, Peking pedig szuverenitásának megsértésével vádolta Canberrát. A vitatott hovatartozású Dél-kínai-tengeren a kínai hadsereg J-16-os repülőgépe az ausztrál királyi légierő (RAAF) egyik repülőgépének 30 méteres körzetében lőtt ki infracsapdákat. Richard Marles ausztrál védelmi miniszter veszélyesnek nevezte az incidenst, és közölte, az ausztrál repülőgép nemzetközi légtérben tartózkodott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére