„A geopolitika talán leginkább elhíresült tézise szerint »a földrajz a történelem kulcsa«. Ugyan a magyarban meghonosodott mondat Mackinder eredeti írásának nem teljesen pontos fordítása, mégis jól átadja azt a viszonyrendszert, amit a geopolitika vizsgál a hatalomgyakorlás, a politika és a tér hármasságában. Azonban amíg a klasszikus geopolitika a hatalomgyakorlást a szuverén államokhoz kötötte, a politika gyakorlatát a kormányzó elitekhez és a teret földrajzi térként azonosította, addig a posztmodern és kritikai geopolitikai irányzatok kiterjesztették az értelmezési kereteket: a hatalomgyakorlás szub- és szupranacionális szereplőkhöz egyaránt kapcsolódhat, a politika több szinten és párhuzamosan zajlik, és a földrajzi terek mellett a térértelmezésbe belépnek a virtuális, kiber- vagy akár gondolati terek is. Ezen keretek között értelmezhetjük a gondolati vagy érzelmi tér uralásáért folytatott küzdelmet, azaz a szívekért és az elmékért folyó háborút” – írja Bánkuty-Balogh Lilla, a Budapesti Metropolitan Egyetem vendégoktatója az MNB Intézet Economania nevű blogján.
A kibertér ma már nem kizárólag a fizikai világ digitális fenyegetését teszi lehetővé (például hackertámadások, adatlopás vagy a kritikus infrastruktúra károsítása révén), hanem utat nyit a számítógépes propagandának is, amely kifejezetten az átlagembert célozza.
Elég csak az álprofilokra, manipulált képekre és felvételekre, deep-fake videókra, valamint hamisított dokumentumokra gondolni, amelyek mind bizonyos narratívák támogatását szolgálják. Ott volt például az az eset is, mikor
- Volodimir Zelenszkij egy manipulált videóban megadásra szólította fel a lakosságot vagy éppen
- a hamisított BBC logóval ellátott tudósítással, amely Lengyelország potenciális hadba lépését taglalta.
„Az álprofilok, manipulált képek és felvételek, deep-fake videók, valamint hamisított dokumentumok, mind bizonyos narratívák támogatását szolgálják” – írja Bánkuty-Balogh Lilla. Hozzátette, a veszélyeket ráadásul növeli az is, hogy a közösségi média manipulációja a többség számára már viszonylag alacsony költségek mellett elérhető: a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és a big data elemzés fejlődésével pedig a számítógépes propaganda fegyverei még hatékonyabbá és kifinomultabbá válhatnak.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban