Egyre inkább trend a horizontális karrier, vagyis amikor a magasabb pozíció helyett arra fókuszál valaki, hogy egymástól különböző szakterületeken gyűjtsön ismereteket és tapasztalatokat. Ezzel szerteágazó tudás és komoly kapcsolati rendszer építhető fel, egyúttal az önmegvalósításra is lehetőséget ad. Ráadásul még a munkáltatók is nyerhetnek vele – mutat rá a K&H HR vezetője.
Medvey Leila emlékeztetett arra, hogy évtizedeken át az jelentette sikert, amikor a munkavállalók a pályakezdő pozíciótól lépkednek felfelé a menedzseri, majd vezetői szintig, függetlenül attól, hogy milyen szakterületen vagy iparágban dolgoznak.
Ez azonban mára gyökeresen megváltozott. Bár most is van, aki számára az előmenetelt a magasabb pozíció jelenti, azonban egyre több olyan munkavállaló akad, aki horizontális, azaz szakterületeken átívelő pályafutást épít.
Valójában itt is haladásról, fejlődésről van szó, azonban míg a hagyományos, lineáris pálya során egy adott szakterületen sajátít el valaki egyre mélyebb ismereteket vagy szerez vezetői képességeket, addig a horizontális karrier esetében új diszciplína, osztály, tevékenységi kör megtanulása a cél.
Ahogyan a gazdasági környezetben a stabilitás mellett a gyors változásokra reagálás képessége is fontos lett, úgy
a cégek is egyre nagyobb értéket látnak abban, ha a munkatársak széleskörű tudással rendelkeznek. Ez ugyanis lehetővé teszi azt a gyors reagálást, változást, amit a piac ma már megkíván.
Összegezve tehát a horizontális karrier nemcsak a munkatársak önmegvalósítását jelenti, hanem a vállalat számára is komoly értékekkel bír.
Egyrészt szélesebb tudástranszfer valósul meg, hiszen amikor valaki vállalaton belül egy új szakterületet megismer, azzal egyfajta „tudáshidat” képez a korábbi és az új szakterületei között. A különböző szakterületeken való jártasság szélesebb perspektívát, rálátást is ad, ami ösztönzi a kreativitást, segíti, hogy egy-egy problémát új, innovatív módon oldjunk meg. Végül pedig a munkahelyváltás alternatívája lehet azok számára, akik meglévő feladataikba már beleuntak, így a tehetségek megtartásának is hatékony eszköze – emelte ki a szakember.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége