A JPMorgan amerikai nagybank több hullámban, március közepén, májusban, júniusban, augusztusban és szeptemberben jelent be létszámleépítést – írta meg az entrepreneur.com.
A cég szóvivője a Barron’s-nak úgy fogalmazott, rendszeresen felülvizsgálják üzleti igényeiket, és ennek megfelelően módosítják a személyzetet, új szerepköröket hoznak létre, ahol szükségesnek látják, vagy szükség esetén csökkentik a pozíciókat.
Kapcsolódó
A hírt szerdán egy másik forrás is megerősítette a Reutersnek. A szóvivő azt mondta, a banknál sok nyitott munkakör van, ennek száma most 14 000.
Továbbra is sok területen veszünk fel munkaerőt, és keményen dolgozunk az érintett munkavállalók átcsoportosításán – tette hozzá.
A JPMorgannek 317 233 alkalmazottja volt 2024 végén, és rekord nyereségről számolt be 2024-ben.
Akinek nem jött be az önkiszolgáló kassza, ez sem fog tetszeni
Jönnek a fizetési rendszerek új generációi: a JP Morgan biometrikus termináljai az arcfelismerés és tenyérvéna-azonosítás segítségével forradalmasíthatják a kiskereskedelmi tranzakciókat. Erről itt tudhat meg többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben