Salátatörvénybe rejtve sajátít ki józsefvárosi lakóházakat a kormány – derül ki egy Csák János és Semjén Zsolt által még április 2-án benyújtott törvénytervezetből, írja a hvg.hu. Az ingatlanok legnagyobb részben szegény, rászoruló családok laknak. Pikó András polgármester szerint 200 családról van szó, akik utcára kerülhetnek,
mivel a józsefvárosi önkormányzat ingatlanok hiányában nem tudja elhelyezni a kormány által bajba sodort embereket.
De még ha képes is lenne rá – teszi hozzá Pikó –, az akkor is azt jelentené, hogy lőttek mindenféle önkormányzati bérlakásprogramnak, hiszen a kerületnek utána egyetlen darab lakása sem marad.
A polgármester szerint szociális katasztrófa közelít.
A kisajátítás indoklása a kerületvezető szerint sántít. A törvényben ugyanis arra hivatkoznak, hogy a közszolgálati egyetem számára kell a hely, hogy új tanárképző központot hozzanak létre, míg Pikó szerint az egyetem vezetésével évek óta kapcsolatban állnak, és még soha nem jelezte az önkormányzatnak, hogy szüksége lenne ezekre az épületekre, vagy azoknak a területeire.
Az alábbi címeken található ingatlanokat érinti a kisajátítás:
- Diószegi utca 18.
- Diószegi utca 22.
- Diószegi utca 24.
- Diószegi utca 26.
- Diószegi utca 28.
- Sárkány utca 1.
- Sárkány utca 5. (hulladékudvar)
- Dugonics utcai iskola épülete
- Korányi utca 20.
- Dugonics utca 11.
Pikó András szerint a döntést nem véletlenül most időzítik, hiszen itt van az önkormányzati kampány és ez nem más, mint politikai bosszú.
Minden eszközzel fel fogunk lépni a lakóink védelmében. Legyen akár politikai vagy jogi. Minden bíróságra el fogunk menni, minden követ meg fogunk mozgatni, hogy megállítsuk ezt a pusztítást – írta az önkormányzat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe