A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden beüzemelte az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER), amely ezzel megkezdte nyolcadik védekezési szezonját. Az ország 986 pontjáról ezüst-jodidot a felhőkbe juttató rendszer minden évben több milliárd forint kárt előz meg a mezőgazdaságban, emellett lakossági, ipari, állami létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is véd – közölte a NAK az MTI-vel.
A generátorokat 2024-ben – az április 15. és szeptember 30. közti védekezési szezonban – 93 napon, összesen közel 188 ezer üzemórára kellett bekapcsolni.
A rendszer évről évre bizonyítja létjogosultságát, ebben nagy szerepe van a generátorkezelőknek, akik nap mint nap készenlétben állnak és gyorsan reagálnak a riasztásokra – tették hozzá.
A talajgenerátorokat tavaly év végén télre beszállították, a védekezési szezonra felkészítésük, kitelepítésük rendben megtörtént. Emellett az informatikai rendszer továbbfejlesztésére, tesztelésére is sor került. Az induláshoz szükséges ezüst-jodid hatóanyagot is kiszállították a generátorkezelőkhöz – ismertették.
A NAK által kiépített rendszernek az idei a nyolcadik üzemelési éve, működtetéséhez az Agrárminisztérium évi legfeljebb 2 milliárd forint külön forrást biztosít. Számítások szerint a rendszerre fordított minden 1 forint mintegy 33 forint termelési értéket óv meg, éves szinten több mint 60 milliárd forint megmentett termelési értéket jelent – érvelt a NAK.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter