Hangos volt Velence attól, hogy ott tartja esküvőjét Jeff Bezos, pedig az amerikai milliárdos még azt is bejelentette, hogy a Velencét felforgató esküvő miatt kárpótlásként egymillió dollárral támogatja a helyi egyetemek és tudományos központok kutatásait finanszírozó szervezetet.
Velence városközpontjából más helyszínre tették át az amerikai milliárdos Jeff Bezos esküvőjét, de nem csak a helyiek tiltakozása, hanem az amerikai-iráni konfliktus miatt is.
Az év eseményei között tartják számon Jeff Bezos és Lauren Sánchez esküvőjét és az azt kísérő ünnepségsorozatot, amely csütörtöktől egészen vasárnapig tart. A milliárdos pár a boldogító igent eredetileg a központi Cannareggio városnegyedben található Scuola Grande della Misericordia palotában akarta kimondani.
Az Egyesült Államok Irán elleni katonai művelete azonban helyszínváltoztatásra kényszerítette a szervezőket.
A mai bejelentés szerint az esküvőt az Arsenale egykori hajógyár épületeibe költöztették át, amely a történelmi városközpont peremén található.
Az Arsenale állítólag nagyobb védelmet nyújt az esküvő résztvevőinek, és logisztikai szempontból is könnyebben megközelíthető, így a ceremónia nem zavarja Velence lakosait és a turistákat sem.
A helyi hatóságok nem titkolták, hogy problémát jelentettek a Jeff Bezos esküvőjét kísérő tiltakozások is, amelyek Velence központi terein zajlottak az eredeti helyszín közelében. A Massimo Cacciari filozófus vezette velencei lakossági csoportok az esküvő miatti lezárások ellen tüntettek.
A No Space for Bezos (Nincs hely Bezosnak) tüntetői csoport tagjai a Scuola Grande della Misericordia körüli csatornákat lepték el.
A Greenpeace és az Everyone Hates Elon (Mindenki gyűlöli Elont) nevű brit szervezet aktivistái a Szent Márk tér közepén terítettek ki négyszáz négyzetméteres transzparenst amelyre az a felirat került:
Ha ki tudod bérelni Velencét az esküvődre, akkor több adót is tudsz fizetni.
A 61 éves Jeff Bezos és az 55 éves Lauren Sánchez esküvőjének költségét tizenöt millió euróra becsülik.
A vőlegény és a menyasszony a Coru nevű, százharminc méteres jachttal és az azt kísérő Abeonával érkezik meg a lagúnákra, de biztonsági okokból a luxushajók sem a központi csatornákon horgonyoznak le. Az Abeona a milliárdos kedvenc járműveit és helikopterét szállítja.
Az esküvőre várt vendégsereg további luxushajókkal és csaknem kilencven magán repülőgéppel közelíti meg Velencét. Miután a város légikikötője nem szokott hasonló forgalomhoz, készenlétben áll a közeli Verona és Treviso repülőtere is. A kétszáz meghívott listáján szerepel többek között Lady Gaga, Kim Kardashian, Katy Perry, Oprah Winfrey, Bill Gates, Leonardo DiCaprio, Elton John, Shakira és Ivanka Trump is.
A velencei luxusszállodák telt házat jelentettek.
A világ negyedik leggazdagabb embereként számon tartott Jeff Bezos bejelentette, hogy a Velencét felforgató esküvő miatt kárpótlásként egymillió dollárral támogatja a helyi egyetemek és tudományos központok kutatásait finanszírozó Corilát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés