Az SK Group nevű dél-koreai családi cégcsoporton belül három vállalat, az SK On, az SK Trading és az SK Enterm konszolidációja még februárban lezárult. Ez a hír azért volt fontos Magyarország számára, mert az SK On - az összevonás után létrejött közös vállalat - üzemelteti a 800 milliárd forintból felépített iváncsai akkugyárat, amely az ország egyik legnagyobb kapacitású gyára.
Az egyesítésre korábban azért volt szükség, mert az SK On megrendelés-visszaesés miatt pénzügyi nehézségekkel küzdött, és nem tudta megfelelően folytatni, illetve bővíteni akkumulátorgyártó tevékenységét
- írja a Telex. Az SK On eredetileg kőolajfinomítással foglalkozott, és viszonylag későn szállt be az akkumulátoriparba, ahol azonban gyorsan meghatározó szereplővé vált. Partnerei között olyan autógyártók szerepelnek, mint a Volkswagen, a Mercedes, a Hyundai és a Ford.
- Az SK eladásai 2023 közepéig gyors növekedést mutattak, azonban utána jelentős visszaesés következett be.
- A termelés 2024 eleje óta a 2023-as csúcsérték nagyjából felére csökkent, ami a Samsung hasonló visszaesésével együtt a teljes magyar akkugyártásra negatív hatással volt.
Az SK akkumulátorgyártó részlege az elmúlt öt évben szinte mindig veszteséges volt. Ezeket a veszteségeket korábban a kőolajfinomításból származó nyereség pótolta, ám tavaly a helyzet annyira súlyossá vált, hogy radikális lépéseket kellett tenniük.
Tavaly júliusban vészhelyzetet hirdettek, majd novemberben elkezdték visszahívni koreai dolgozóik egy részét Magyarországról. Ezzel párhuzamosan döntöttek az SK On és két másik cég, az SK Trading és az SK Enterm összevonásáról.
Az SK szerint a konszolidáció javítja az SK On nyersanyagbeszerzési képességeit, és lehetővé teszi a vállalatok közötti szinergiák kihasználását. A legfőbb cél azonban, hogy az akkumulátorgyártás számára stabil pénzügyi hátteret biztosítsanak a jövőre nézve.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól